2024. április 26., péntek

Sokan nem is tudják, hogy cukorbetegek

Negyven évvel ezelőtt még 100 millió körüli volt a cukorbetegségben szenvedők száma, mára ez a szám már 500 millió fölé emelkedett. A legújabb adatok szerint a felnőtt, vagyis a 20 és 79 év közötti lakosság körében a világban 537 millióan, vagyis 10 emberből 1 szenved ettől a betegségtől. Érdekes adat, hogy a cukorbetegek 81 százaléka alacsony, vagy közepes átlagjövedelemmel rendelkező országban él. A diabétesz és a szövődményei gyógykezelésére a világban 966 milliárd dollárt fordítanak. Tizenöt év alatt az egészségügyi költségek 316 százalékkal nőttek. Emellett a Föld népességének jelentős része, vagyis mintegy 541 millió felnőtt csökkent glükózérzékenységgel, vagyis inzulinrezisztenciával küzd, ami a prediabétesz legenyhébb formája, de a 2-es típusú cukorbetegség előszobája is lehet.

Egy, 2019-ben, a szerbiai lakosság körében végzett felmérés szerint 2018-ban a 15 évnél idősebb lakosság 7,8 százalékánál jegyezték a cukorbetegséget. A Szerbiai Közegészségügyi Intézet becslései szerint ma Szerbia területén 770 ezer ember küzd ezzel a betegséggel, ám a szakemberek szerint további 330 ezer személynél nem állították fel a diagnózist, vagyis ők nem is tudják, hogy cukorbetegek.

A betegség lényege, hogy a szervezet nem termel, vagy nem termel elég inzulint a szénhidrát-anyagcsere rendezéséhez. A betegség két nagyobb csoportra bontható. A több néven is futó 1-es típusú diabétesz (korán kezdődő diabétesz, inzulinfüggő diabétesz, gyermekkori diabétesz) esetében az örökletes tényezők miatt bizonyos rendkívüli befolyásra megszűnik az inzulin termelése. A cukorbetegek 5–10 százalékát teszi ki ez a csoport. Lényegesen nagyobb léptékű probléma a 2-es típusú, avagy nem inzulinfüggő diabétesz. Itt termelődik ugyan inzulin, de a sejtek inzulinérzékenysége romlik és egy idő után a pancreas, azaz a hasnyálmirigy nem tud eleget termelni. Az inzulinnak azonban sok feladata van a szervezetben, mindenekelőtt az, hogy a vázizomzat és a zsírszövet sejtjeibe bejuttassa a glükózt és segítse annak felhasználását. Ha nincs elég inzulin, a sejtekbe nem jut cukor, ezzel pedig megemelkedik a vércukorszint. Megváltozik a sejtek teljes zsír-, szénhidrát- és fehérje-anyagcseréje, így mindenekelőtt az erek betegszenek meg, emiatt pedig a szervek működése is felborul. Ezért a cukorbetegeknél nagyobb valószínűséggel jelenik meg például az infarktus, az agyvérzés lehetősége, de a vakság és a végtagok amputációja, az üszkösödés sem ritka jelenség.

De hogy miért nevezik korunk egyik kórjának a cukorbetegséget? Mert a betegség kialakulásában a legnagyobb szerepet az elhízás és a mozgásszegény életmód okozza. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a megemelkedett kalóriabevitel, a táplálék megnőtt szénhidráttartalma és a kevés mozgás egyenes utat jelent a diabétesz felé. Igaz, a génállomány is befolyással lehet a betegség kialakulásáért, de a legújabb kutatások éppen az életmódot teszik a cukorbetegség felelősévé.

Érdekes, hogy bár oly könnyen tudnánk a gyógyulás útjára lépni, éppen ezen tudunk a legnehezebben változtatni (vagy éppen nem is vagyunk hajlandóak). A kísértések miatt, vagy csak nem akarunk lemondani a „finomságokról”. A gyógyuláshoz pedig éppen a csökkentett szénhidráttartalmú étkezés, vagyis a cukor teljes mértékű mellőzése (végül is lekvárt cukor nélkül is lehet főzni) vezetne, a fehér, finom liszt fogyasztásának elhagyása (van teljes kiőrlésű is), a jelentős mennyiségű cukrot és sót, sokszor keményítőt tartalmazó ipari termékek elkerülése (az ipari füstölt szalonnában is van cukor!), a szénszavas, édes italok, valamint a nassolnivalók teljes mértékű mellőzése, valamint napi 30 perc séta sokszor oly mértékű változásokhoz vezethet a szervezetben, hogy a gyógyszeres kezelés is elhagyható. Csak fegyelmezettség kell hozzá. Ám a rohanó világ, a munkavégzés folyamata, a munkaidő, amely sokszor nem teszi lehetővé, hogy mindig ugyanabban az időben étkezzünk, és a folyamatos stressz megnehezíti a rossz szokásokon való változtatást.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy legtöbbször akkor vagyunk hajlandóak az életmódváltásra, amikor már nagy a baj. Vajon meg kell azt várnunk?