2024. április 20., szombat

Védelem a szél ellen

Szélvédő erdősávot telepítettek Szabadka határában

Szombaton Szabadkán, a Pacséri út mentén, az Alsóváros kataszteri község területén szélvédő erdősávot telepítettek. A munkálatokat Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is megtekintette, és a sajtó képviselőinek nyilatkozva elmondta, hogy 2400 méteren hosszú szélvédő sávot alakítottak ki 2,16 hektár földterületen.

Az akció során 1775, három és öt év közötti facsemetét ültettek el három sorban.– A környezetvédelmi minisztérium egyik idei projektumának az a célja, hogy megnövelje az ország erdősített területeinek nagyságát, és hogy óvja a biodiverzitást. Erre a célra 100 millió dinárt irányoztak elő. A projektum keretében Szabadka kétmillió dinárt kapott a minisztériumtól, és a város is biztosított félmillió dinárt saját költségvetéséből, annak érdekében, hogy a saját hatáskörébe tartozó földterületeken erdősávot létesítsen – nyilatkozta Stevan Bakić.