2023. február 5., vasárnap
MAGYAR LABDARÚGÁS

Amikor Dzsudzsák is kevés!

A forduló nyitótalálkozóján a Puskás Akadémia a Debrecent fogadta, és az első félidőben egyértelműen a felcsútiak voltak fölényben. Sorra rúgták a szögleteiket, amelyekből kis szerencsével akár négy gólt is lőhettek volna, ám a Loki kapujába csak Batik talált be. Idővel alábbhagytak a hazai rohamok, és a játékrész végén már a hajdúságiak is el-eljutottak a hazai kapuig, sőt Dzsudzsák egy hatalmas lövéssel még a pihenő előtt egalizálta az állást. A folytatás kevéssé volt szórakoztató, a Puskás Akadémia játékosai ugyan próbáltak sebességet váltani, ám a debreceniek védői ekkor már jobban figyeltek, és csak elvétve alakul ki veszélyes helyzet. Amikor már mindenki biztosra vette a pontosztozkodást, egy újabb sarokrúgást követően Batik másodszor is a vendégkapuba fejelte a labdát, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A fővárosi Honvéd–Ferencváros rangadó szinte azonnal egy Fradi-góllal indult volna, ám hosszas videózás után a játékvezető érvénytelenítette Traoré találatát. A második félidő elején a légiós már szabályos körülmények között talált be a kispesti kapuba. Egy tetszetős támadás végén Tokmac eldönthette volna a három pont sorsát, ám a videószoba ezúttal is közbeszólt. Végül csak megszületett a második szabályos zöld-fehér találat: a játékvezetői ráadásban a Honvéd hatalmas hibáját kihasználva Auzqui fél pályán át zavartalanul vezethette a labdát, majd a hazai kapuba továbbította.

A budapesti rangadót Traoré (középen) gólja is eldöntötte volna (Fotó: MTI)

A budapesti rangadót Traoré (középen) gólja is eldöntötte volna (Fotó: MTI)

A Paks–Újpest találkozó jó iramban kezdődött, mindkét csapat gólratörően játszott. Mezőnyben a vendégek voltak jobbak, a szünet előtt Papp találatával mégis a Tolna megyeiek jutottak előnyhöz. A hazaiak játékát egy kényszerű csere tette jobbá, ugyanis a hátsó alakzatból sérülés miatt kivált Szélpál helyére a csatár Hahn állt be, aki a második játékrész elején gyorsan megduplázta csapata előnyét. Az utolsó fél órára a lilák is cserékkel próbáltak frissíteni, és ennek meg is lett az eredménye, mert Ambrose, a mindössze 20 éves nigériai támadó egy szép találattal szépíteni tudott. Hamar odalett azonban a vendégek lendülete, mert Varga nem sokkal később visszaállította a kétgólos különbséget.

Vasárnap délután a Fehérvár szebbik arcát mutatta, és magabiztos győzelmet aratott a forduló előtt még második helyen álló Kisvárda felett.

A 16. forduló: Puskás Akadémia–Debrecen 2:1 (Batik 18. és 89., illetve Dzsudzsák 41.), Paks–Újpest 3:1 (Papp 44., Hahn 48., Varga 77., illetve Ambrose 68.), Zalaegerszeg–Kecskemét 0:0, Fehérvár–Kisvárda 4:1 (Schön 25. és 32., Kastrati 65., Dárdai 88., illetve Makowski 62.), Honvéd–Ferencváros 0:2 (Traoré 52., Auzqui 95.).

1. Ferencváros

14

11

1

2

34:12

34

2. Kecskemét

16

6

8

2

23:16

26

3. Kisvárda

16

7

4

5

27:29

25

4. Puskás Akadémia

16

6

7

3

22:18

25

5. Zalaegerszeg

15

6

4

5

24:17

22

6. Paks

15

6

3

6

27:26

21

7. Debrecen

16

5

5

6

27:27

20

8. Fehérvár

16

5

4

7

20:23

19

9. Mezőkövesd

15

4

4

7

18:25

16

10. Honvéd

16

4

4

8

16:27

16

11. Újpest

16

4

4

8

19:29

16

12. Vasas

15

2

6

7

12:20

12

A következő forduló (2023. január 28-án): Debrecen–Zalaegerszeg, Ferencváros–Vasas, Kecskemét–Fehérvár, Kisvárda–Paks, Mezőkövesd–Puskás Akadémia, Újpest–Honvéd.

Nyitókép: A budapesti rangadót Traoré (középen) gólja is eldöntötte volna (Fotó: MTI)