2024. március 28., csütörtök

Előzetesben a vračari szervezett bűnözői csoport tagjai

Letartóztatták azt a bűnözői csoportot, amely Aleksandar Vučić elnököt tartotta a legnagyobb veszélyforrásnak – hozta nyilvánosságra a hétvégén Ninoslav Cmolić, a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat vezetője. Hozzátette: a csoport tagjai bevallották, hogy azon gondolkodtak, hogy megöljék-e az államfőt, vagy lelki fájdalmat okozzanak neki a gyermeke meggyilkolásával.

A csoport tagjait egyébként több súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják Szerbiában és külföldön. A gyanú szerint három embert megöltek, öt ember ellen pedig gyilkosságot kíséreltek meg. Elfogatásukat a Belügyminisztérium a Biztonsági-információs Ügynökséggel együttműködve, a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség utasítására végezte el.

A vračariaknak nevezett bűnözői csoport tagjait tartóztatták le, akik a kavači klán parancsára tevékenykedtek, és a legmagasabb állami tisztviselők elleni támadásokat tervezék Szerbiában. A belgrádi Felsőbíróság a gyanúsítottak kihallgatása után 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte N.T.-t és további 32 társát.