2024. március 29., péntek

Márton-napi műhelymunka Zentán

A zentai Gyermekbarátok Egyesülete Márton-napi felvonulást és műhelymunkát rendezett szombaton a gyermekek részére. A Centar-Tópart Helyi Közösség nagytermében a legkisebbek a szüleikkel együtt készíthettek különféle alkotásokat és mécseseket a jeles dátummal kapcsolatban, emellett a civil szervezet aktivistáival együtt egy rövid színdarabot is megtanultak.

– Szent Márton a legenda szerint a szegényembereken segített, sok jót cselekedett. Ezért püspökké akarták szentelni. A monda szerint az érte küldöttek elől, nagy alázatosságában, a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Mártont – mesélte Barna Teréz, az egyesület vezetője, és hozzátette, hogy ezért libákkal kapcsolatos feladatokat kell a legkisebbeknek megoldaniuk.

Márton-nap Zentán (Fotó: Horváth Zsolt)

Márton-nap Zentán (Fotó: Horváth Zsolt)

A Gyermekbarátok Egyesülete szinte havonta szervez ehhez hasonló rendezvényeket, amelyekre óriási az érdeklődés a kisebb és nagyobb gyermekek körében is.

Barna Teréz azt is elmondta, hogy legközelebbi összejövetelüket a zentai Jézus Szíve-plébániával közösen szervezik meg november 26-án. December 3-án Mikulás-napi műhelymunkát szerveznek, az idei évet pedig a karácsonyi foglalkozásukkal zárják.

Nyitókép: Márton-nap Zentán (Fotó: Horváth Zsolt)