2023. február 8., szerda

X. Nemzetközi kutyaszánhúzó verseny

A törökkanizsai Farkas Tanya adott otthon a nívós versenynek

Szombaton 10. alkalommal szervezte meg a Nemzetközi kutyaszánhúzó versenyt a Sleddog Sport Club Szerbia a törökkanizsai Farkas Tanyán.

Karl Ágnes, az esemény egyik társszervezője elmondta, hogy 150–200 vendég érkezett ma hozzájuk, amelyből több mint 50-en rajtvonalhoz is álltak.
– A mai verseny a jubiláris tizedik alkalom, de nem mindig Törökkanizsán rendeztük meg. Volt, hogy a Fuška Gorán, vagy épp Magyarkanizsán tudtuk lebonyolítani a versenyt. Néhány évvel ezelőtt megvettük ezt a gyümölcsöst, itt Törökkanizsán és úgy gondoltuk, hogy jó lesz majd itt tartani a futamokat. Végül ez a hely lett az egésznek a bázisa és már hagyománynak számít a törökkanizsai verseny.

Minden év október végén, vagy november elején rendezzük meg, amikor az időjárás engedi. Mindig egyeztetünk más országokkal is, hogy egy hétvégére ne essen két verseny két különböző helyen. Ma egy igazán élvezhető napot sikerült kifognunk, az időjárás kegyes volt hozzánk, viszont a kutyáknak ez a 14–15 fok már nagyon meleg. A versenyzők többsége Magyarországról és Szerbiából érkezett, de jöttek Szlovénok és Bolgárok is, valamint van egy Orosz és egy Német nevezőnk is. Különböző kategóriákban mérték össze az erejüket a versenyzők.

Felnőtt versenyekben volt fogat verseny, kerékpáros futam egy illetve két kutyával, valamint terep roller és futó kategória is. Idén nagyon sok junior futónk volt, a gyerekek kedvet kaptak a versenyzéshez. A felnőtt kategóriában 4.5 km volt a táv, a gyerekeknél pedig 1 km – mondta Karl Ágnes.

Az eseményt támogatta Törökkanizsa Önkormányzata, valamint helyi és külföldi vállalkozók.

Nyitókép: A fogathúzó verseny volt az első a futamok között (Horváth Attila felvétele)