2024. március 28., csütörtök

Mobilitással az európai tudásért

Topolyai diákok és tanárok Görögországban és Magyarországon jártak

A Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon tanulói és tanárai igen aktívak. Az oktatási intézményben mindig történik valami a szokásos oktatási program megvalósítása mellett is. Októberben a diákok és tanáraik több helyen is jártak, gyarapítva tudásukat, tapasztalataikat.

Dr. Horváth Zsolt igazgató elmondta, hogy az iskola sikeresen pályázott az Erasmus+ diákmobilitási programon, amely hosszabb ideig tart, és több országban valósul meg, Mobilitással az európai tudásért elnevezéssel. A projekt keretében hét szaktanár és tizenöt tanuló gyakorlati oktatáson vehetett részt Görögországban, Platamonasz környékén. Azt megelőzően, még szeptemberben, öt szaktanár egyhetes tanulmányút során gyűjtött közvetlen tapasztalatokat, majd készített itthon is felhasználható oktatási anyagokat a mediterrán térség mezőgazdaságáról, valamint a tradicionális élelmiszer-feldolgozás területének tapasztalatairól. Ez azért is fontos, mert vidékünk időjárása is mindinkább mediterrán jelleget ölt. A tanulói mobilitás keretében október 10-e és 25-e között tizenöt tanuló és két kísérőtanár vehetett részt a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az állatorvoslás területére vonatkozó tapasztalatcserében. Az ottani gyakorlatukat a diákok napi hatórás ott-tartózkodással egy-egy ottani vendégfogadó cégnél töltötték. Az ott szerzett tapasztalatokat napló vezetésével dokumentálták. Egyes diákok szállodák, vendéglátóipari létesítmények konyháinak és éttermeinek működtetésével kapcsolatban gyakorlati tapasztalatokra tehettek szert. Megismerkedtek a mediterrán térségre jellemző növényi kultúrák, mint például az olajbogyó, a kivi vagy a szelídgesztenye termesztési technológiájával. A helyi őstermelők tapasztalatairól pedig a helyi piacokon tájékozódtak. Egy különítmény tagjai állatorvosi rendelőkben, kutyamenhelyen és kutyakiképző központokban gyarapították szakmai tapasztalataikat.

A diákok és tanáraik a helyi kultúrával is ismerkedtek, ellátogattak a Meteorákhoz, Szalonikibe, az Olimposz hegyre, Zeusz kádjához, megnézték Platamon bizánci korban épült várát, ahol görög néptáncot tanultak. A hegyi kis faluban, Óplatamonban is jártak. Pósa Attila tanár úr elmondása szerint a tanulóknak különösen tetszett az egész napos hajókirándulás, amikor Szkiathosz szigetén jártak, és a vízi sportoknak hódolhattak. Az elutazást megelőzően a résztvevők ingyenes nyelvi képzésen vettek részt. A mobilitási program december 24-én zárul, most a tapasztalatok elemzése zajlik, a látottak és hallottak pedig bemutatásra kerülnek az iskola diákparlamentjében és a tantestületében.

KRUMPLIFESZTIVÁL, KOLBÁSZFESZTIVÁL, KÖRNYEZETVÉDELEM

Emellett a mezőgazdasági iskola tanulói és tanárai október 8-án a Bács Gazda Coop meghívására részt vettek a kiskunhalasi krumplifesztiválon. Október 21-én – a Rákóczi Szövetség meghívására – ifjúsági szervezetünk nyolc középiskolás diákja Budapestre utazott a Gloria Victis rendezvényre, ahol az 1956-os forradalomra emlékeztek. Október 20-án és 21-én a jubileumi 25. Csabai Kolbászfesztiválon jártak Békéscsabán. Október utolsó szombatján az iskola három állategészségügyi szakos tanulója Pósa Attila szaktanár kíséretében részt vett a belgrádi botanikus kertben egy promóciós videó forgatásán, melyet az A1 vállalat készít, a Hogyan szeressük bolygónkat elnevezésű kampányban. A telekommunikációs vállalat hozzájárult az iskolában létrejövő madármenhely felszerelésének költségeihez. Október utolsó napján tanulók egy csoportja, valamint kísérőtanáraik, Ivanović MirjanaMátéffy Katica és Pecze Tamás egynapos jutalomkiránduláson jártak Karlócán. A jutalmat az iskola a tartományi kormánytól nyerte mint az egyik legjobb oktatási intézmény a Tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban program keretében. Ezzel azonban még közel sem mondtunk el mindent, ami az októberi hónapban történt ebben a patinás, nemzetközi viszonylatban is ismert oktatási intézményben.