2024. március 28., csütörtök

Porzott a színpad

II. Zengő gyermek néptánctalálkozó Oromon

Az első néptánctalálkozót kénytelenek voltak az online térben tartani, de idén összesereglettek a környék kis néptáncosai Oromon. A környező települések tánccsoportjai léptek színpadra és verték fel a port, köztük a házigazda oromiak, továbbá a kispiaciak, a tóthfalusiak és az oromhegyesiek, Magyarkanizsáról pedig a szerb hagyományőrző csapat érkezett. Teljesen megtelt a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagyterme, ahol a fellépések zajlottak. A szervező Zengő Kézműves Egyesület nevében az elnök, Muhi Zsuzsanna köszöntötte a résztvevők, majd Orom helyi közösség ( a fő támogató) tanácselnöke, Erdélyi Olivér is üdvözölte a gyerekeket és a felkészítőiket.
Az eseményen tiszteletét tette Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség képviseletében, Sutus Áron elnök úr, továbbá Varjú P. Tatjana, a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ igazgatója és Vajda Attila, az Arany János Általános Iskola igazgatója, mely intézménnyel az egyesület, alapítása óta példaértékű együttműködést folytat.

Puskás Károly

A csoportok képviselőit köszönőlappal jutalmazták (Fotó: Puskás Károly)

A kiváló hangulatú néptánctalálkozón dél-alföldi, sárközi, mezőségi táncok voltak láthatóak és szemmel láthatóan mindenki jól is érezte magát. Az eseménynek nem volt tétje, oly módon nem, hogy nem hirdettek helyezéseket, de a valódi tét maga a hagyományőrzés, annak továbbadása, ami megvalósult Oromon.

Nyitókép: Puskás Károly