2024. április 20., szombat

Háromszázmillió dinár utak felújítására

A szenttamási Graditelj Közvállalat élére Miloš Jovanović eddigi megbízott igazgatót választották

A szenttamási községi képviselő-testület 25. rendes ülését november 10-én tartották meg. Az ülést Milena Alargić házelnök helyett Slobodanka Gradinac, a képviselő-testület elnökhelyettese vezette, aki 9 napirendi pontot terjesztett be.

A 24. ülés rövid jegyzőkönyvének elfogadása után a jelenlévők a község településrendezési tervének módosításáról és bővítéséről döntöttek. Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere felszólalásában rámutatott a módosítás fontosságára és elmondta, a településrendezési terv bővítése az egykori Elan hotel mögötti területre vonatkozik, ugyanis a nemrégiben magánosított épülethez tartozó telek túl kicsi a kísérőlétesítmények (egy nyitott és fedett medence) megépítéséhez.

− Fontos, hogy ez a projektum fejlődjön, és zökkenőmentesen nekiláthassunk mindannak, amit elterveztünk, úgy, ahogyan azt elképzeltük és hogy a régóta nem használt épület (hotel) újból működjön. A község fejlődése szempontjából igen jelentős lépésről van szó – mondta a polgármester.

Az ülés folytatásában a képviselők jóváhagyták, hogy a Jovan Popović utca 25. alatt székelő helyi közösség térítésmentesen használja az egykori bíróság épületét. Miloš Jovanovićot, a Graditelj Közvállalat eddigi megbízott igazgatóját kinevezték igazgatónak és kijelölték a helyi közösség tanácstagjainak a megválasztásával foglalkozó bizottság tagjait.

A 2021-es évre vonatkozó közlekedésbiztonságról szóló beszámoló keretében a polgármester újra felszólalt, és többek között elmondta, az önkormányzat az elmúlt két évben csaknem 300 millió dinárt költött az utak felújítására a község területén.

− A község területén áthaladó állami és a települések közötti utakon lévő közlekedési jelzőtáblákra az idén mintegy 6 millió dinárt költöttünk. Jövőre a településen lévő utakra és közlekedési jelzőtáblákra fókuszálunk, ugyanis azokkal évtizedek óta senki sem foglalkozott – mondta Radivoj Debeljački.

Nyitókép: Kilenc napirendi pont szerepelt a szenttamási képviselő-testület 25. ülésén (Paraczky László)