A budapesti Jaffa Kiadónál jelent meg 2022-ben, vagyis az idén László Ferenc Honi bestiárium című kötete. A szerzőről ezt kell tudni: „kritikus, történész, szenvedelme ismeretterjesztő. A Muzsika folyóirat és az Opera Magazin egykori, illetve a Revizor kritikai portál aktív szerkesztője, a Bartók Rádió műsorvezetője. Olthatatlan érdeklődésének tárgyai a holt írók és az operák." A kötet szerzője az Előszóban köszönetet mond a Magyar Narancs egykori és mai szerkesztőinek és rovatvezetőinek, akik megrendelői voltak írásainak, és a kiadó mellett Hatos Pál baráti segítségét köszöni meg, aki „önzetlen jószolgálata" volt az írások kötetbe foglalásának ötlete, és a kiadóhoz is ő ajánlotta be a szerzőt.
Természetesen László Ferenc neve nem cseng ismeretlenül az olvasó előtt, éppen szerteágazó tevékenységének köszönhetően, emellett azonban sokkal fontosabb, ahogyan beszél, ahogyan mesél. Éppen emiatt tudjuk – különös tekintettel a közelgő ünnepekre – azt javasolni, hogy ezt a könyvet vegyék ajándékba. Egészen biztos, hogy senkinek sem fognak csalódást okozni. Nem, szó sincs arról, hogy operarajongónak kell lenni ahhoz, hogy élvezettel forgassuk ezt a kötetet. És nem, az irodalom iránt sem szükséges az irodalomtörténeti vagy irodalomtudományi hozzáállás, s nemcsak azért, mert maga a szerző is ezt jelenti ki Előszavában, hanem azért is, mert valóban másként beszél. És éppen emiatt nem is az a legfontosabb, ki az a 33 literátor, akivel a kötet foglalkozik, hanem a szerző megközelítése, gondolkodásmódja, nyitott és kíváncsi hozzáállása – nem újszerű megállapítás ez, jelzem újra, hiszen régóta olvashatjuk, hallgathatjuk, esetenként a televízióban is láthatjuk László Ferencet. A szerény ember műveltségének nincs párja, ha pedig ez humorérzékkel is társul, akkor bízvást hihetjük, hogy a könyv, amit ajándékba adunk, nem fog porosodva heverni, hanem a korán sötétedő téli délutánokon jó barátja lesz annak, akit megajándékoztunk.
A minap mások mellett engem is arról faggattak – egy zh készítésének folyamatában –, hogy vannak-e még olvasók. Olvasnak-e még az emberek? Nem esett nehezemre optimista választ adni, nemcsak azért, mert személyes tapasztalatom szerint, a hozzám érkező visszajelzések szerint olvasnak az emberek, hanem azért sem volt nehéz bizakodón állni a feltett kérdéshez, mert úgy gondolom, nem szűnünk meg sohasem olvasók lenni. Előfordul, adódnak életszakaszok, évek, évtizedek is, amikor valaki nem, vagy alig vesz könyvet a kezébe, annyi más elfoglaltsága akad, annyi egyéb elfoglaltságáról gondolja azt, hogy fontosabb az olvasásnál, de aztán valahogy mégis mindenki rájön arra, amit Guttenberg óta bizton állíthatunk: a könyv pótolhatatlan.
Az idei nyaralás alatt azzal töltöttem az időm egy részét, hogy végigpásztáztam a strandtörölközőkön, napozóágyakon, éttermi asztalokon heverő könyveket, amiket a gazdájuk magára hagyott, mert éppen úszott, asztaliteniszezett vagy trécselt. Szinte nem volt olyan, hogy ne lett volna könyv. Magam is elcsodálkoztam ezen, hiszen rengeteg fiatal volt, azt gondoltam volna, ők a hangoskönyvet, az e-book-olvasót részesítik előnyben. De úgy tűnik, a nyomtatott könyvek még mindig töretlenül népszerűek.
Pixabay
Ilyen megfontolásból is, akár a jövő nyárra gyűjtögetve az olvasnivalót, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a Honi bestiárium című könyvet.
Kevés olyan könyv van, ami levegővel tölti meg a világot. Gondolatokkal tölti meg a lassan pergő perceket. Vágyakkal és színekkel foltozza meg a hétköznapokat. Visszaadja a reményt. Van ember, szerelem, zene, nők, férfiak, italok, ételek, fájdalmak és borzalmas időszakok, háborús őrületek között ezek töltik ki az emberi életet. Kitöltött emberi élet. Meleggel bélelt emberi élet. Fészekhely, nevetés.
Nyitókép: Pixabay
