2023. február 8., szerda

Négyen haltak meg egy isztambuli robbanásban

Négyen meghaltak és 38-an megsebesültek abban a robbanásban, ami ma délután történt Isztambul központjában, egy forgalmas sétálóutcán, nyilatkozta Ali Yerlikaya isztambuli kormányzó.

A török sajtó azt írja, a robbanás helyi idő szerint 16 óra körül történt, az utca pedig zsúfolt volt. Az esettel kapcsolatban a hatóságok átmeneti hírzárlatot rendeltek el, az isztambuli főügyészség pedig nyomozást indított.

A közösségi médiában megjelent felvételeken jól láthatóak a lángok, illetve a menekülő járókelők. A CNN szerint az utca népszerű a turisták és a helyiek körében, számos üzlet és étterem található itt.

Erdogan felszólalásában nyomatékosította, hogy előkerítik és méltó módon megbüntetik a támadás elkövetőit.
A török államfő hangsúlyozta, hogy talán nem lenne helyes egyértelműen terrorcselekménynek nevezni a történteket, de mint fogalmazott  "terrorszagot" éreznek. Az első vizsgálatok szerint egy nő szerepet játszott a robbantásban. 

Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt terrorszervezet hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.

Nyitókép: Robbanás Isztambulban. Fotó: Tanjug