2024. április 16., kedd

Folytatódhat a lendületes építkezés

Huszonhárom kisebbségi közösség választott nemzeti tanácsot

Vasárnap országszerte 949 szavazóhelyen tartottak közvetlen nemzeti tanácsi választást. A huszonhárom nemzeti kisebbségi közösség közül 19 szerzett ugyanis jogot arra, hogy közvetlenül válassza meg országos kisebbségi önkormányzati szervének következő összetételét: az urnákhoz így összesen 456.199 polgár járulhatott vasárnap reggel 7 és 20 óra között. A vasárnap esti nem hivatalos adatok szerint 30 százalékos volt a részvételi arány, eredményeket azonban a hétfői nap folyamán közöl a Köztársasági Választási Bizottság.

Az említettek összesen 50 választási jelöltlista közül választhattak. A legtöbb lehetőségük az albánoknak, a bosnyákoknak, a ruszinoknak és az oroszoknak volt, ők ugyanis öt-öt lista közül karikázhattak be egyet. Az askáli közösség képviselői 4 listát állítottak, a bunyevác, a szlovák, az egyiptomi és a bolgár közösség képviselő viszont 3-3 lista közül választhattak. Az ukrán, a cseh, a román és a roma közösség 2-2 listát állított, a magyarok, a lengyelek, a németek, a szlovénok, a vlachok és a görögök szavazószelvényeire pedig egy-egy listát nyomtattak.

A KÖZÖSSÉG ÉRDEKÉBEN

A szavazóhelyiségek vasárnap reggel hét órakor nyíltak meg. Fremond Árpád, a Magyar Összefogás lista vezetője és családja a kora délelőtti órákban adta le szavazatát Pacséron, a Moša Pijade Általános Iskolában.

Fremond Árpád családjával érkezett a szavazóhelyre. Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

Fremond Árpád családjával érkezett a szavazóhelyre. Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

– Nincs olyan vajdasági magyar család, amely valamilyen formában ne kapcsolódna a Magyar Nemzeti Tanácshoz, amely olyan eredményeket tud felmutatni az utóbbi időszakban, amelyek létfontosságúak a közösségünk számára. Az érvényesített intézkedésekkel pedig közösségmegtartóvá vált. Bízom abban, hogy az utóbbi időszakra jellemző építkezés ugyanakkora lendülettel folytatódik – nyilatkozta egyebek mellett Fremond Árpád.

Pacséron egyébként valamivel több mint 950 polgárt tartanak nyilván a nemzeti tanácsi választásokon induló valamelyik nemzeti közösség tagjaként. A településen a legnépesebb a magyar külön választói névjegyzék volt, de a bunyevác, a roma és a ruszin nemzetiségű egyének is leadhatták voksukat.

A SZÉLES TÁMOGATOTTSÁG ERŐT AD

A noszaiak ezúttal is a Petőfi Sándor Általános Iskola épületében kialakított szavazóhelyen adhatták le voksukat. A helyiek már megszokhatták, hogy a választások napján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a reggeli órákban az elsők között járul az urna elé. A pártelnök vasárnap is a lakóhelyén adta le szavazatát, majd a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában a Magyar Nemzeti Tanács jelentőségét hangsúlyozta.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

– Negyedik alkalommal választunk Magyar Nemzeti Tanácsot. Az MNT az elmúlt években bebizonyította, hogy mennyire fontos testület. Gondoljuk el: mi lett volna, ha például a koronavírus-járvány idején senki nem lett volna, hogy hatékonyan megszervezze az online oktatást? Mi lett volna, ha azokban a nehéz időkben, amelyek mögöttünk vannak, nem gondoskodtunk volna a művelődési egyesületeinkről? Ha nem teszünk annyi lépést annak érdekében, hogy az óvodai rendszerünk felújításra és szépítésre kerüljön? Ezek mind olyan döntések, amelyek az MNT hatáskörébe tartoznak. Sok mindent sikerült az elmúlt tizenkét évben elrendezni, elintézni, de a munka messze nem fejeződött be. A most alakuló nemzeti tanácsra is jelentős feladatok várnak. Ezért fontos, hogy széles támogatottság legyen mögötte: az erőt ad, az erő pedig döntő tényezője az érdekérvényesítésnek – nyilatkozta a szavazás után Pásztor István.

A közvetlen választások mellett vasárnap délben megkezdődtek a közvetett választások is. Az idén ily módon választott először nemzeti tanácsot a goráni közösség, de a macedón, a horvát és a montenegrói közösségek is elektorok által választhatták meg nemzeti tanácsukat.

Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd