2024. április 20., szombat

Teltházas, mosolygós oktatás

Hagyományközvetítő kurzus Nyitrán

Négy évre tekint vissza a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia a Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett képzése a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán. 

– Eredményes négy évre tekinthetünk vissza. A Néphagyomány az oktatásban kurzussal egy olyan tantárgyat valósítottunk meg a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákiával, ami idáig nem volt nálunk. A hallgatók rendkívül lelkesen kapcsolódtak be a foglalkozásokba. Nemcsak a tartalma miatt kedvelték meg – hiszen óvodapedagógusok és jövendőbeli tanítók vettek részt rajta, s a népi kultúrának fontos szerepe van a tudásanyag átadásában szinte minden tantárgyon belül – hanem a formája miatt is megszerették. Igen, ezek az összejövetelek a tanórai foglalkozásnál sokkal kötetlenebbek, szabadabbak voltak – értékelte az elmúlt időszakot Dr. Bárczi Zsófia, a kar dékánja.

A résztvevők érdeklődését az is felkeltette, hogy a megszokott pedagógusokon kívül külső szakemberekkel is kapcsolatba kerülhettek. Az oktatók a terület kiváló ismerői, „terepről” érkeztek, és kötetlen formában adták át tudásukat.

– Nagyon mosolygós órák voltak, hiszen nem a megszokott forma mellett folytak e találkozók, nagyon sok volt a módszertani és gyakorlati rész, a népi gyerekjátékok, ritmus- és mozgásfejlesztő gyakorlatok, népdalok, néptáncos alapismeretek elsajátítására és átadásának megismerésére irányuló tevékenység. Természetesen a megszokott vizsgaformák, mint például a tesztírás is megmaradt, s a hallgatók általában kiváló eredményeket értek el. Ez az oktatók elkötelezett, professzionális tudását is tükrözi, tudásukat át tudták adni, s a hallgatók érdeklődését fel tudták kelteni: játszva sajátították el a tananyagot, amit később ugyancsak játszva adhatnak tovább a gyerekeknek. A hallgatók minden évben kiértékelik – tantárgyakra lebontva – a karon folyó oktatást, a Néphagyomány az oktatásban mindig kiváló minősítést kap, s kérik is, hogy a tanterv része maradjon. Eredetileg a kezdeményezés egyéves kísérletnek indult, s sikerként könyveljük el, hogy immár negyedik éve az oktatás része. „Teltházas” tantárgy, általában többen jelentkeznek rá, mint amennyi hely van – mondta a dékán.