2024. március 29., péntek
XV. NŐI EB

Pont nélkül búcsúzott Szerbia

Mivel a B csoport 3. fordulójában a Szlovénia–Szerbia találkozót játszották korábban, a továbbjutásra potenciálisan hatással lévő dán–svéd meccs eredményének ismerete nélkül Uroš Bregar csapata a maximumra törekedett, bár miután az első félidőben egy pillanatig négygólosra is rúgó előnyük hamar elolvadt, világossá vált, hogy a biztos középdöntős szereplést érő nyolcgólos sikert hiú ábránd volt üldözni. Sőt, a második félidőben már fordultak is a szerepek, a házigazda tudott több góllal ellépni, a továbbra is összeszedetlen Szerbiának pedig már a győzelemért kellett tepernie, amiről jóval a lefújás előtt kiderült, hogy nem fog sikerülni. A hajrában már ünneplő szlovén játékosok különböző figyelmetlenségek miatt több kiállítást is összeszedtek, így az utolsó fél percet hármas emberhátrányban játszották, de csak még édesebbé tette a sikerüket, hogy Amra Pandžić még ekkor is hárította Ana Kojić lövését. A hazaiaknál Ana Grosnak nem is kellett sokat a pályán lennie, így került rivaldafénybe a csapat egzotikus játékosa, a nigériai apától és bolgár anyától Athénban született, de már szlovén állampolgár Elizabeth Omoregie, aki a játék minden elemében remekelt. A mérkőzés speciális körítéséhez a tét mellett és túl azon, hogy a szlovén Bregar korábban hazája válogatottját is vezette, az is hozzájárult, hogy a szövetségi kapitány élettársa, Tamara Mavsar is ott játszott az ellenfél csapatában a bal szélen, és két góllal ő is hozzájárult a 27:24-es győzelemhez és ahhoz, hogy a pont nélkül maradt Szerbia legyen a csoport kiesője. Később a másik meccsen a dánok legyőzték a svédeket, méghozzá úgy, hogy az első negyedórában csak egy, de a félidő alatt is mindössze öt gólt engedtek nekik, köszönhetően az ez idő alatt földöntúli formában, 81 százalékkal védő Sandra Toftnak.

Az A csoportban tizenöt percig talán a magyarok is elhitték, hogy valami nem e világit vihetnek véghez, hiszen többször is vezettek három góllal a gyengén kezdő norvégok ellen. Ám miután az északiak megtalálták megszokott formájukat, gyors játékuk és a 21-et védő Silje Solberg beindította a hengert, és végül így is tízgólos különbséggel nyertek. Bár a magyar csapat a torna során most játszott a legjobban, egyedüliként nem visznek magukkal pontot az A és a B csoport továbbjutóiból álló középdöntőbe, ahol sorrendben a dánok, a svédek és a szlovénok ellen további nehéz meccsekre készülhetnek. A svájciak meglepetésre megszerezték első Eb-pontjukat a horvátok ellen, utóbbiak helyzetén viszont ez már nem változtatott.

Eredmények, 3. forduló, A csoport: Horvátország–Svájc 26:26, Norvégia–Magyarország 32:22. A csoport végeredménye: Norvégia 6, Horvátország 3, Magyarország 2, Svájc 1 pont. B csoport: Szlovénia–Szerbia 27:24, Dánia–Svédország 25:23. A csoport végeredménye: Svédország (gólkülönbség +9), Dánia (0), Szlovénia (–9) 4 pont, Szerbia 0 pont.

Pastor az idény végén elhagyja Szegedet

Juan Carlos Pastor vezetőedző a szezon végén távozik a bajnoki címvédő Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának éléről. A klub tegnapi közleménye szerint Pastor mellett segítője, a zentai Marko Krivokapić szerződése is megszűnik közös megegyezéssel az idény végén. „Klubunk legsikeresebb edzőpárosát alkották ők, és még alkotják a szezon befejezéséig. Három bajnoki cím, egy magyarkupa-siker és egy EHF-kupa-diadal eddig a mérlegük. Reményeink szerint ez az eredménysor ebben a szezonban még gyarapodhat” – nyilatkozta Szűcs Ernő Péter klubelnök.

A spanyol szakvezető köszönetet mondott azért, hogy 2013-ban leülhetett a szegedi csapat kispadjára. Hangsúlyozta, még nincs itt a búcsú ideje, rengeteg feladatuk van, hiszen az idényből még sok meccs van hátra. „Szép időszak van mögöttünk, sikerek, győzelmek, amelyekre mindenki nagyon büszke. Nem adtunk alább semmiből, minden fronton szeretnénk minél jobban és eredményesebben szerepelni. Csak előretekintünk, és dolgozunk azért, hogy ez a szezon is emlékezetes maradjon” – mondta Pastor.