2024. március 28., csütörtök

Stoltenberg: Nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt

Nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt – jelentette ki csütörtökön Rómában a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a herszoni orosz csapatkivonással kapcsolatos hírre reagált Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A főtitkár a sajtónak nyilatkozva azt mondta: „a NATO figyelemmel fogja kísérni, hogy az orosz csapatok valóban visszavonulnak-e a Dnyeper (Dnyipro) folyó nyugati partvidékéről".

Hozzátette: „világosan látszik, hogy nagy nyomás alá került az orosz hadsereg, és ha valóban kivonulnak Herszonból, az újabb győzelem lesz Ukrajna számára".

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: „a NATO addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg szükség lesz rá, mert a NATO-tagállamok, köztük Olaszország példátlanul nagy támogatása érezteti hatását a harctereken, és alapvető fontosságú Ukrajna számára".

Az októberben hivatalba lépett Giorgia Meloni a megbeszélés után azt mondta, „kormánya továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása, szuverenitása és szabadsága mellett".