2024. március 29., péntek

„A bátorságérem minden koszovói szerbé”

A szerb állam munkát ad a koszovói intézményeket elhagyott háromezer személynek

Aleksandar Vučić államfő kitüntetést adott át tegnap Nenad Đurićnak, a koszovói rendőrség leváltott észak-koszovói szerb igazgatójának és Aleksandar Filipović rendőrkapitánynak, a Kosovska Mitrovica-i északi rendőrőrs szintén távozott vezetőjének. Đurić aranyfokozatú elismerést vehetett át a biztonság és védelem terén megvalósított érdemeiért, Filipović pedig Miloš Obilić aranyfokozatú bátorságérmet kapott Belgrádban. Mint ismeretes, mindketten azt követően távoztak a koszovói rendőrségből, hogy az észak-koszovói szerbség a Pristina által irányított intézmények elhagyásáról hozott döntést, mivel nem értenek egyet a koszovói kormány rendszámtábla-cserére vonatkozó rendeletével, s úgy vélik, Pristina nem tartja be a brüsszeli megállapodást, nem alakította meg a koszovói szerb községek közösségét sem.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

A kitüntetések átadása során Aleksandar Vučić Ivo Andrić szerb írónak, diplomatának a szavaira emlékeztetett, aki leírta a koszovói fogadalom szókapcsolatot, mely voltaképpen a szerbség nemzeti és morális jelképévé vált az idők során. A köztársasági elnök utalt az elhunyt Pavle szerb pátriárka szavaira is. Ő azt mondta, a legnehezebb időkben is mindenkinek első számú kötelessége embernek maradni, s ahhoz méltóan viselkedni. Vučić közölte, hogy mind a két kitüntetett a szerbiai biztonsági rendszerben kap munkát, s hozzáfűzte, az állam gondoskodni fog mindazoknak a sorsáról, akik kénytelenek voltak távozni a koszovói intézményekből, mintegy három, három és fél ezren vannak, de valamennyien munkát kapnak egy hónapon belül, s a bérezésük is megfelelőbben alakul, mint korábban Koszovóban.

A kitüntetés átvétele után Nenad Đurić arról beszélt, hogy nincs miért szégyenkeznie, olyan lépést tett meg, amire az utódai is büszkék lesznek, s közölte, hogy magát az állami elismerést a koszovói gyermekeknek ajánlja, akik nem álmodnak másról, mint szabadságról, játékról és békés mindennapokról. Köszönettel szólt az elismerés kapcsán, minden koszovói szerb nevében fejezte ki háláját. Közölte, a munkáját továbbra is tisztelettel és becsülettel végzi, ahogyan eddig is, s egy szebb holnapot remél az egész koszovói szerb közösség számára.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Növeli az egyén lelkesedését egy ilyen hatalmas elismerés, melynél nagyobb megtiszteltetést el sem lehet képzelni – fogalmazott Aleksandar Filipović. Előttünk és mögöttünk is mindig a nemzetünk és az országunk állt, olyan kitüntetés ez, melyet minden egyes koszovói szerb visel – húzta alá.

Nyitókép: Aleksandar Vučić a kitüntetett Nenad Đurić és Aleksandar Filipović társaságában (Fotó: Beta)