2024. április 18., csütörtök

Ablakcsere és konyhaátalakítás

Tartományi támogatás a bácsfeketehegyi és a kishegyesi iskolának

A tartományi oktatási titkárság szeptemberben írt ki egy pályázatot, amelynek mind a kishegyesi, mind a bácsfeketehegyi általános iskola kedvezményezettje lett. Az erre vonatkozó szerződést a héten írta alá mindkét iskola, és a tartományi pénzből fejlesztésekhez szükséges tervdokumentációt fognak készíttetni.

Kanyó István, Kovács Károly és Fülöp Valentin (Lakatos János felvétele)

Kanyó István, Kovács Károly és Fülöp Valentin (Lakatos János felvétele)

Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő elmondta, hogy a pályázatot a tartomány általános és középiskolák számára írta ki, és a fő célja az volt, hogy segítse az iskolákat tervdokumentációk kidolgozásában. A pályázat keretösszege összesen 20 millió dinár volt, amiből 15 milliót irányoztak elő az általános iskolák számára, illetve 5 milliót a középiskoláknak.

– Kishegyes községben csak általános iskolák működnek, így mi az első kiírásban voltunk érdekeltek. Az iskolaigazgatókkal folyamatosan tartom a kapcsolatot, így a felmerülő igények kielégítésére javasoltam nekik, hogy pályázzanak – mondta a képviselő, majd arról is szólt, hogy a bácsfeketehegyi iskola 62 ezer dinárt nyert tervdokumentáció készítésére, ami nyílászárók cseréjére vonatkozik. A beruházás megvalósulásával komoly szintet fog elérni az épület energiahatékonnyá tétele. A kishegyesi iskola 612 ezer dinárt nyert, ami az iskolai konyha átalakítására fog vonatkozni, hogy magasabb szintre emeljék az iskolai étkeztetést – fogalmazott Kovács, majd hozzáfűzte, hogy mindkét iskola folyamatosan pályázik és folyamatosan fejlődik. A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti szerepvállalásának is az a célja, hogy Vajdaság területén az általános iskolák folyamatosan fejlődjenek.

Kanyó István, a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy az iskolában még vannak régi típusú nyílászárók, amelyeket szeretnének kicserélni.

– Új PVC-nyílászárókat szeretnénk beszerelni, de a cseréhez szükségünk van tervdokumentációra. Ennek az elkészítésére nyertünk most eszközöket. Összességében négy ablakot és három ajtót fogunk kicserélni, mivel a többi nyílászáró már nagyrészt újabb típusú. Ennek a beruházásnak köszönhetően majdnem az egész iskolaépület nyílászárói ki lesznek cserélve – számolt be az igazgató, majd hozzáfűzte, hogy az iskola épülete a 70-es években épült, és téglafalai vannak, szigetelés nélkül. Az energiahatékonyság további növelése érdekében szeretnék szigetelni az iskolát.

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola a konyhája átalakítására vonatkozóan fog tervdokumentációt készíttetni a tartományi pénzből – tudtuk meg Fülöp Valentin igazgatótól.

A kishegyesi iskola a konyharész átalakítására készít tervdokumentációt (Lakatos János felvétele)

A kishegyesi iskola a konyharész átalakítására készít tervdokumentációt (Lakatos János felvétele)

– A kishegyesi iskolában a konyha csak uzsonnakiadásra van regisztrálva. Szeretnénk úgy átalakíttatni, hogy uzsonna készítésére is alkalmas legyen. Ehhez először tervdokumentációra van szükség, majd ezzel tudunk tovább pályázni. Ez az átalakítás azért fontos, mert így itt az iskolában tudunk majd uzsonnát készíteni, ezáltal jobb minőségű ételt biztosítunk a diákok számára, mint jelenleg – számolt be az igazgató, majd arról is szólt, hogy a kishegyesi iskolában is vannak régi nyílászárók, amelyeket szeretnének kicserélni. Erre vonatkozóan már kész tervdokumentációjuk van, így amint lesz lehetőség, pályázni fognak. Ez a fejlesztés szükséges ahhoz, hogy az összes nyílászáró cseréje megtörténjen.

Nyitókép: A kishegyesi iskola a konyharész átalakítására készít tervdokumentációt (Lakatos János felvétele)