2023. január 31., kedd

Elhagyják az intézményeket a szerbek

Hatályban a hétvégén meghozott döntések – Feszült, de békés a helyzet Koszovóban

Lemondott hétfőn mind a tíz képviselői helyéről a koszovói parlamentben a Szerb Lista. A szombaton meghozott döntés értelmében – Pristina legutóbbi lépései miatt – az észak-koszovói szerbek elhagyták a koszovói intézményeket, a képviselők visszaadták mandátumaikat. A hírt megerősítette a koszovói parlament sajtószolgálata is. A koszovói rendőrség szerb tagjai is visszaszolgáltatták az egyenruháikat és a szolgálati fegyvereiket. Vasárnap már több mint háromszáz rendőr jelezte, hogy elhagyja állását. A helyszíni beszámolók szerint tegnap Észak-Koszovóban nem lehetett rendőrségi járműveket látni.

Távoztak tisztségeikből a koszovói szerb bírók és ügyészek, valamint a Mitrovica északi részében található bíróság kisegítő személyzete is, valamennyien délelőtt 10 órakor hagyták el az épületet. Nikola Kabašić, a Fellebbviteli Bíróság bírója, a Koszovói Bírói Tanács tagja elmondta, voltaképpen csak teljesítették azt, amit már két héttel korábban bejelentettek, a bíróságokban továbbra is dolgoznak az albán nemzetiségű kollégáik, a szerb közösség tagjai vagy előző nap mondtak fel, vagy hétfőn tették ezt meg, ha nem személyesen, akkor hivatalos elektronikus üzenet formájában. Mint mondta, saját nevében annyit tud elmondani, maga nem tér vissza az intézménybe dolgozni, a többit már a politikusokra bízza. Ljiljana Stevanović, a mitrovicai Alapfokú Bíróság elnöke közölte, a sürgős eseteket azonnal átvették albán kollégáik, a szervezési gondok azonban meglehetősen nagyok, kérdés, hogyan tudják majd elvégezni a többletmunkát. Mint mondta, már hosszú ideje figyelmeztettek a bírók, hogy Pristina megszegi a brüsszeli megállapodást.

Le kell hullaniuk az álarcoknak – jelentette ki tegnap Ivica Dačić külügyminiszter. Eljött az ideje, hogy lássuk, létezik-e brüsszeli megállapodás vagy sem, és be kell-e azt tartani vagy sem. A megállapodást, mint mondta, azért írták alá, hogy alkalmazzák is, Pristina mégis kilenc éve halogatja a szerb községek közösségének megalapítását. Szerbia nem az ellentétek szítása mellett száll síkra, hanem a megállapodások betartásáért – fogalmazott a külügyi tárca vezetője a közszolgálati médiának nyilatkozva. Egy olyan ellenállás folyik most a szerbség részéről az albán vezetőség ellen, amilyen korábban a szerb vezetőség ellen folyt az albán közösség részéről – értékelte, s hozzátette, Szerbiában senki sem hiszi el azt, hogy a Nyugat nem tud megfelelő nyomást gyakorolni Pristinára annak érdekében, hogy megalakuljon a szerb községek közössége.

Pristinának nem lenne szabad albán rendőrökkel helyettesítenie a munkahelyükről távozott koszovói szerb rendőröket – hangsúlyozta Miloš Vučević védelmi miniszter, és megjegyezte, a koszovói KFOR missziónak most hatalmas szerepe van abban, hogy meggátolja az efféle intézkedéseket. Kijelentette, állandó jelleggel zajlik a biztonsági helyzet felmérése Észak-Koszovóban, tény, hogy egyfajta biztonsági vákuum keletkezett a tartomány északi részében, amely feszültséget teremt. Az is sérti a brüsszeli megállapodást, hogy Pristina a koszovói rendőrség különleges egységeinek szánt állomásokat hozott létre az elmúlt napokban Észak-Koszovó területén – jegyezte meg a védelmi miniszter.

Armend Mehaj koszovói védelmi miniszter a Twitter közösségi hálózaton tett bejegyzésében tegnap közölte, hogy a szerbek távozása után is minden polgár számára szavatolják a biztonságos környezetet a koszovói rendőrség tagjai. Mint fogalmazott, Koszovó és az intézményei továbbra is minden polgár rendelkezésére állnak, a lépéseket pedig a KFOR-ral és a rendőrséggel koordinálva teszik meg a szervek.

Szijjártóval egyeztetett Dačić

A koszovói történésekről tájékoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert Ivica Dačić, a szerb diplomácia vezetője a Közép-európai Kezdeményezés (CEI) szófiai külügyminiszteri találkozóján. Köszönetet mondott magyar kollégájának az európai integrációs úton adott segítéségért, s elégedetten szólt arról, hogy a rendszeres egyeztetéseknek köszönhetően a két ország kapcsolata kimagasló szintet ért el.