2024. április 20., szombat

Legyünk türelemmel!

Nagy léptékű útfelújítás városszerte

Milan Đurić polgármester és Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke hétfőn megtekintette a Futaki úton, a Slobodan Jovanović és az Európa sugárutak közötti szakaszon teljes gőzzel folyó útfelújítási munkálatokat.

A polgármester megelégedettségének adott hangot amiatt, hogy a munkálatok jó ütemben haladnak.

– A városi önkormányzat az idén 1 milliárd 400 millió dinárt különített el az úthálózat karbantartásra. Időközben a tartományi kormány a szeptemberi költségvetés-módosítással további anyagi forrásokat biztosított számunkra, ezért hálásak vagyunk. Ennek köszönhetően az útkarbantartási költségvetésünk 2 milliárd 200 millió dinárra duzzadt, ami a legnagyobb valaha is feljegyzett, aszfaltozásra és útfelújításra fordítandó összeg. A munkálatok jó ütemben haladnak, ami azért is fontos, mert így sikerül majd elkölteni az előirányozott 800 millió dináros összeget az év végéig. A Futaki úton a munkálatok négy szakaszban folynak, a nagy forgalom miatt olyan döntést hoztunk, hogy az útszakaszokat nem zárjuk le, hanem egy sávot mindig átjárhatóvá hagyunk mindkét irányban – mondta Đurić.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

Hozzátette, hogy az utolsó szakasz a közegészségügyi intézet és a Dusán cár utca közötti rész lesz, ezek a munkálatok is befejeződnek a hónap végéig.

– Kérem az újvidéki polgárok megértését és türelmét. Megértem, hogy idegesek a városban kialakult tumultus miatt, viszont türelmesnek kell lennünk és ki kell várnunk azt, hogy biztonságosabb és szebb útjaink legyenek. Egy ennyire jelentős munka eredményei, remélem, évtizedekig láthatóak lesznek – fogalmazott a polgármester.

Hangsúlyozta, hogy a munkálatokat napközben reggel hét órától egészen sötétedésig végzik.

Igor Mirović elmondta, hogy a tartományi kormány a költségvetés átütemezésével szeptember elején 800 millió dinárt különített el erre a célra, és ezzel hozzájárult ennek a fontos munkának az elvégzéséhez. Számos újvidéki utca úttestét sikerül felújítani.

– Már hosszú ideje nem végeztünk ennyire jelentős munkálatokat a városban, és örömömre szolgál, hogy minden a terv szerint történik, és hogy késéssel sem kell számolnunk. Türelmet kérünk, ugyanis a következő két-három hónapban több mint harminc utcát fogunk felújítani Újvidéken, amire évtizedek óta nem volt példa – szögezte le Mirović.