2024. április 18., csütörtök

Avarelszállítás és javítások

A kishegyesi helyi közösség idén is megszervezi a lehullott levél elszállítását – Számos kisebb, infrastrukturális javítás valósult meg

A korábbi években Kishegyesen sok kellemetlenséget okozott, hogy a polgárok rendszeresen elégették az avart. A helyi közösség ezért rendszeresen megszervezi az ingyenes levélelszállítást.

– A múlt tapasztalatai alapján a helyi közösség évekkel ezelőtt vállalta, hogy elhordatja az összegyűjtött falevelet. Ezt az akciót az idén is a Komunál Közvállalattal közösen valósítjuk meg. Ezzel szeretnénk megelőzni a falevél elégetését, meggátolva ezzel a nagymértékű légszennyezést. A levélelhordás hamarosan indul, és öt hét van előirányozva az akcióra – számolt be Sipos Tibor, a helyi közösség titkára, majd arról is szólt, hogy a Komunál Közvállalattal még egy közös projektumuk van. A Széchenyi és az Alvég utcában lévő vízvezeték-hálózat problémáit fogják megoldani közösen. Vízvezetékelemeket cserélnek ki, amennyiben az időjárás engedni. A helyi közösség vásárolja majd meg a szükséges anyagot, a közvállalat pedig a munkát végzi el. A titkár arról is szólt, hogy a Komunál Közvállalattal végeztetik a közkutak karbantartását, valamint a levágott ágakat is ők szállítják el. Erre akkor kerül sor, amikor a villanyhálózatba benyúló gallyakat lemetszik, és az ott lakók nem igénylik azt.

Járda- és útjavítás a Forrás utca sarkán (Lakatos János felvétele)

Járda- és útjavítás a Forrás utca sarkán (Lakatos János felvétele)

Több kisebb infrastrukturális beruházás valósult meg vagy fog megvalósulni a helyi közösség területén, elsősorban a járdák és az árkok kapcsán – tudtuk meg Sipostól.

– A község mindhárom településen kátyúzást végeztetett. A helyi közösségbe befutott kérelmeket továbbítottuk a község felé, ők pedig ez alapján határozták meg a kivitelező felé a helyszíneket. A helyi közösség saját projektuma a helyi járulékból befolyó összegből valósul meg. Megvásároljuk a szükséges anyagot, a kivitelezést pedig egy helyi vállalkozó végzi. A mögöttünk álló időszakban ily módon új betonréteget kapott a központi óvoda előtti járda, amely jócskán lesüllyedt. Ez veszélyes volt, mert a gyerekek itt közlekednek nap mint nap. Emellett a beérkezett kérvények alapján a Magyar utcában kibetonoztunk egy járdarészt, illetve egy vízelvezető árkot. Javítást igényelt a Forrás és a Fő utca kereszteződésénél az átjáró, mert az árkok felett elmozdult a beton. A Téglagyár utcában pedig egy vízlefolyó építését fejeztük be – mondta el a titkár, majd arról is szólt, hogy ez a munka folytatódni fog. Rendezni szeretnék az iskola előtti parkolót, a Hosszú utcában pedig a vízlevezető feletti rácsokat kell kicserélni, mert kimozdult a betonból az alapjuk. Tervben van egy kisebb árokásás is, amire vonatkozóan már megkötötték a szerződést a kivitelezővel. Ez a munka is a lakossági kérelmek alapján fog megvalósulni.

– Sajnos nem áll rendelkezésre nagyobb összeg, így csak a legproblémásabb helyeket tudjuk rendezni. Ehhez kötődően vízelvezető gyűrűket is lehelyezünk, ha szükséges. A lényeg, hogy ne álljon meg a víz az utakon és a járdán – fogalmazott Sipos, majd hozzáfűzte, hogy ilyen jellegű munkálatok tervben vannak a Herceg János, a Petőfi Sándor és a Zöldkert utcákra, valamint a Kertsorra vonatkozóan.

Felújított járda a központi óvoda előtt (Lakatos János felvétele)

Felújított járda a központi óvoda előtt (Lakatos János felvétele)