2024. április 20., szombat

Irán beismerte, hogy drónokat szállított Oroszországnak a háború előtt

Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt, amelyben Moszkva - ukrán beszámolók szerint – erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte, hogy „néhány" drónt szállítottak Oroszországnak, mielőtt az orosz erők február 24-én megtámadták Ukrajnát. A külügyminiszter tagadta, hogy Teherán továbbra is szállítana drónokat Moszkvának.

„Egyes nyugati országok nagy hűhót csaptak amiatt, hogy Irán rakétákat és drónokat szállít Oroszországnak, hogy segítse az Ukrajna elleni háborúban – ebből a rakétákra vonatkozó hivatkozás teljességgel hamis" – idézte Amirabdollahiánt az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Ukrajna az elmúlt hetekben a polgári infrastruktúra – egyebek mellett erőművek és gátak – elleni dróntámadásról számolt be, amelyekben iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú drónokat vetettek be.

Az IRNA szerint az iráni külügyminiszter közölte: Teherán és Kijev megállapodtak, hogy két héttel ezelőtt megvitatják az iráni drónok bevetését, de az ukránok nem jelentek meg a megbeszélt találkozón.

„Megállapodtunk az ukrán külügyminiszterrel, hogy eljuttatják hozzánk azokat a dokumentumokat, amelyek szerint Oroszország iráni drónokat használt Ukrajnában" – mondta Amirabdollahián, aki szerint az ukrán küldöttség az utolsó pillanatban lemondta a találkozót.

Az iráni külügyminiszter megerősítette, hogy Teherán „nem nézi közömbösen", ha bebizonyosodik, hogy iráni drónokat vetettek be az ukrajnai háborúban.