2024. április 19., péntek

Egyre több német hisz Putyinnak

A Megfigyelő, elemző és stratégiai központ által elvégzett közvélemény-kutatás szerint egyre több német hisz Vlagyimir Putyin orosz elnök állításainak. A kutatásból az is kiderül, hogy az ország keleti részében nagyobb azoknak az aránya, akik hisznek Moszkvának, mint a nyugati területeken – írja a Deutsche Welle.

„Oroszország támadása Ukrajna ellen valójában válaszadás a NATO provokációira, amiket Moszkva nem hagyhatott figyelmen kívül". Ezt az állítást a német polgárok 19 százaléka elhiszi, ami 7 százalékkal több, mint áprilisban.

A kutatás kimutatta, hogy Putyin propagandájának az ország keleti felében sokkal többen hisznek. A megkérdezettek harmada állítja, hogy a NATO provokálta Oroszországot, míg nyugaton ez az arány feleannyi.

Hasonló a helyzet azzal az állítással kapcsolatban is, amely szerint Putyin háborút vív a globális elittel szemben, ami a „háttérben szövi a szálakat". Ennek az állításnak az ország keleti részében a megkérdezettek 27 százaléka hisz, míg nyugaton ez az arány 16 százalék.

Ezen állításokat leginkább a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért pártjának támogatói vallják. A szavazóinak fele véleménye szerint a NATO provokálta ki az orosz inváziót és Ukrajna Oroszország része.