2024. március 29., péntek

Imáikban mindig megemlékeztek

Az 1944–45-ös ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek Péterrévén és Szenttamáson

Pintér József: …és megszólaltak a szülőföld néma sebei címmel nemrég megjelent kötetében, amelyben az 1944–45-ös péterrévei eseményeket tárja fel a szerző, 326 péterrévei magyar áldozat nevét ismerhetjük meg. Rájuk emlékeztek szerdán délelőtt a katolikus temetőben az áldozatok emlékére állított kopjafánál.

– Már hosszú évek óta tartanak megemlékezést itt a faluban, több kezdeményezés is volt, különösen a második világháború áldozatairól való megemlékezést szorgalmazták a helyiek. A hívő közösség szemtanúja volt dr. Takács Ferenc plébános úr kivégzésének, hiszen nagymise után
kiterelték őket, és a szemük láttára lőtték agyon a plébánost, és ez nagyon mélyen ott élt az emlékekben. Nem volt róla szabad beszélni, de azért mégis átadták az utókornak ezeket a mély emlékeket, élményeket, és valahol az emberekben mindig ott volt a megemlékezés utáni vágy.
Imáikban mindig megemlékeztek – mondta Baranyi László plébános.

A szenttamási magyarság az előző évekhez hasonlóan az idén is megemlékezett az 1944–45-ben meggyilkolt ártatlan magyar áldozatokról. Az első koszorúzásra délelőtt Nádalján került sor az ottani ártatlan áldozatok keresztjénél, majd a második koszorúzás délután volt a második világháborúban Szenttamáson elesett és itt eltemetett, főleg bácskai településekről toborzott honvédek sírjánál.

A második koszorúzásra 14.20-kor került sor a második világháborúban Szenttamáson elesett és itt eltemetett, főleg bácskai településekről toborzott honvédek sírjánál.

Az egyházi szertartást és az alkalmi műsort követően az első koszorút Magyarország Belgrádi Főkonzulátusa képviseletében Szekér Klára tanácsos és dr. Kaizinger Tibor, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja helyezte el. A Magyar Nemzeti Tanács nevében Kozma Lívia és Munyin Szokola Erika, a Magyar Összefogás lista jelöltjei koszorúztak. A Vajdasági Magyar Szövetség koszorúját Brasnyó Nándor, Szenttamás Községi Szervezetének elnöke és Szokola Lajos, a VMSZ Nyugdíjas Fórumának elnöke helyezte el, az önkormányzat koszorúját Milena Alargić, a helyi képviselő-testület elnök asszonya és Zoran Dudvarski polgármester-segéd helyezte el.