2024. április 18., csütörtök

Szabad zóna az Arena moziban

Az Arena Cineplexx moziban mától november 8-áig tartják meg a 18. Szabad zóna elnevezést viselő fesztivált.

Tizenegy dokumentum- és játékfilmet vetítenek, a szelektorok igyekeztek olyan alkotásokat beválogatni, amelyek gondolkodásra ösztönzik a nézőket. A fesztivál ma este 19.30-kor nyílik meg A szomorúság háromszöge című film bemutatásával, amelyet Arany Pálmával díjaztak a 75. Cannes-i filmszemlén. A fesztiválon bemutatják a Moonage Daydream című dokumentumfilmet Bowie-ról, a Minden jót, Leo Grande című vígjátékot, amely Nancy Stokes, a megözvegyült, nyugdíjba vonult iskolai tanárról szól, aki kalandra vágyik, emberi kapcsolatra és némi szexre. A közönség megtekintheti az Azt mondta című filmdrámát is, ami Megan Twohey és Jodi Kantor, a Times két riporteréről szól, akik együtt robbantották ki egy generáció legfontosabb sztoriját, amely segített beindítani a #MeToo mozgalmat, és megtörte az több évtizedes csendet, amely a hollywoodi szexuális zaklatásokat övezte, és amely örökre megváltoztatta az amerikai kultúrát. Emellett az Armageddon Time című filmdrámát is megnézhetjük, amely egy nyolcvanas évekbeli családi drámába kalauzolja el a nézőket, a főszerepben Anne Hathawayt és Anthony Hopkinst láthatjuk.

A Szabad Zóna műsoráról, érdekességeiről tegnap a mozi keretében működő The End  kávézóban megtartott sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők (Fotó: Keceli Róbert felvétele)

A Szabad Zóna műsoráról, érdekességeiről tegnap a mozi keretében működő The End kávézóban megtartott sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők (Fotó: Keceli Róbert felvétele)

Az idei szemlén különösen érdekesnek számítanak azok a filmek, amelyek olyan nőkről szólnak, akik fellázadnak a rájuk erőltetett normákkal szemben. Ezek közé tartozik a Fűző című életrajzi dráma, amely Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról szól, és életének alakulását mutatja be 1877-től. Sissi egyre kétségbeesettebben küzd azért, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét, ezért Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit. A Tűzzel írva című dokumentumfilm a Khabar Lahariya újság riportereinek küzdelmeivel ismerteti meg a nézőket, azoknak a harcával, akiknek naponta kell szembenézniük az őket érő diszkriminációval, mind nőként, mind páriaként.

Boris Kovač Négy nap és zongora (Četiri sunca i klavir) című dokumentumfilmje a tanyákon élő emberek életét mutatja be, azokét, akik nem változtattak semmit a több száz éves életmódjukon, nem függnek a rendszertől és számlákat sem kapnak.

A Szabad Zóna Kompasztja elnevezésű eseményét immáron második éve rendezik meg, ennek során tematikus panelbeszélgetéseket tartanak egyes filmekről. A programokat Ivan Milenković vezeti, a vendégei pedig az idén az À plein temps (Full time) és a Tűzzel írva című filmekről fognak beszélgetni. Az À plein temps november 5-én, szombaton kerül vászonra, ezt követően 17 órakor kezdődik a panelbeszélgetés, amelyen Jelena Lalatović irodalomkritikus és Luka Tripković író vesznek részt.

A Tűzzel írva című filmet november 6-án láthatjuk, a veítést követően 17 órától az Arena Cineplexx moziban Ivan Milenković Marija Vučić belgrádi újságírónővel és a spliti Tanja Mravak írónővel fog beszélgetni a szólásszabadságról, valamint a politikai erők és az újságírók közti feszültségekről.