2024. április 18., csütörtök
KALANDTÚRA

A Pannon-tavak

Igen, ilyen is létezik. Nem is akárhol, hanem a mindig leleményes nyugati szomszédunknál. Húsz éve álmodtak egy merészet, tízzel ezelőtt pedig meg is valósították ötletüket. A bosznia-hercegovinai Tuzla központjában volt néhány hektárnyi elhagyott terület, amelynek mára csodájára jár egész Európa. A közelmúltig sóbányászatáról ismert ipari várost már egyre többen turisztikai vonzereje miatt keresik fel. És nem mellesleg komoly környezetvédelmi vonulata is van a modernkori sóprojektnek.

A tuzlai só gyógyító hatásából már több mint száz éve intenzíven profitálnak a helyiek. A városban 1914-ben nyílt meg az ízületi bántalmak és légzőszervi betegségek csillapítását elősegítő első szanatórium. A múlt század közepén és második felében a sókitermelés és a sóexport adta a város bevételének legjelentősebb hányadát. Az ezredforduló után pedig ismét a só gyógyító hatására alapozták Tuzla Mester-tervét. A várost nyugat-kelet irányban ma kettészelő főúttól északra feküdt évszázadokon keresztül Tuzla városa. Alatta, és tőle északra folyt a gyakran ellenőrizetlen sóbányászat. A felszíni és föld alatti vizek elmocsarasították a középkori várost, így az a háború utáni új Tuzla szégyenfoltja lett.

A természeti forrás, az emberi ötlet és az emberi munka ötvözeteként 2003-ban a helyiek megmártózhattak ez első Pannon tóban, az egyetlen európai sós vizű tóban. A projekt összesen három tó, ötszintes sósvizű vízesés, sósvizű csúszdák, vízfelszín alatti és feletti hidromasszázs, gejzír és archeológiai park létrehozásáról szólt – kísérőtartalmakkal kiegészítve. A terület megtisztítása után kagyló alakú medreket kotortak, melyeket mesterséges (pl. vízzáró geotextil) és természetes (kő, sóder és homok) anyagokkal béleltek ki. A tavakat a közeli Tetima sósvizű kútjaiból (1/3) és a Modrac tó vizével töltötték fel. A három tó együttes felülete 3,25 ha, a partok összes hossza több mint egy kilométer. A tavak mélysége 80 cm és két méter között mozog. Sótartalmuk egységes, 34 g/liter (mint a Földközi-tengeré). A nyolchektáros komplexum befogadóképessége egyidejűleg több mint 15.000 fő.

Amikor a Pannon-tenger visszahúzódott Európa ezen részéről a Fekete-tengerbe, Tuzla alatt eddig felbecsületlen mennyiségű sós üledéket és több köbkilométer sós vizet hagyott hátra. Tízmillió évig senki sem bolygatta a sós rétegeket. A már 7-8000 évvel ezelőtt itt élt emberek is felfedezték a sós vízben rejlő gazdasági és stratégiai értéket. Nehéz terepen, mocsaras területen cölöpökre építették falujukat, csakhogy az ő irányításuk alatt történjen a sókereskedelem. A városban találtak egy neolitikum-kori falu maradványait, és a Pannon-tavak-komplexum keretében visszaállították talán olyan formába, amilyen hajdanán lehetett.

Az egyik tó partján tíz darab vesszőből, sárból és nádból épített kör alakú kunyhót építettek újjá. Minden építmény egy-egy külön témát mutat be: visszapillanthatunk a neolitikum-kori emberek mindennapi életébe, öltözködésébe, táplálékszerzésébe és nem utolsósorban a só kitermeléséhez köthető feladatokhoz és szerszámokhoz.

A Pannon-tenger néhány hulláma ismét ringatózik Tuzla felett.