2023. január 28., szombat

Meglepően helyénvaló

Írásaimban nemegyszer utaltam rá, hogy a „lektori fejet” meglehetősen nehéz szabadságra küldeni. Még ha nem is munkáról, hanem szépirodalmi mű olvasásáról van szó, akkor is működik a háttérben, és akaratlanul is figyeli, sőt magában javítja a felbukkanó hibákat, akár olyan klasszikus művekben is, mint a Száz év magány. Akkor sem lehet kikapcsolni, amikor élőbeszédben hallok különös nyelvi jelenségeket, nyelvbotlást, jellemző nyelvhelyességi hibát. A sosem pihenő lektori szemnek azonban nemcsak a hátránya mutatkozik meg, hanem kamatoztatható is a munkában, ugyanis nem egy Piros ceruza témájának kiindulópontjául szolgáltak az ily módon elcsípett alkalmi nyelvbotlások, jellegzetes nyelvi hibák, természetesen a megbélyegzés szándéka és a forrás megjelölése nélkül.

Amikor a minap azt hallottam egy nyelvészről, egyetemi tanárról, hogy úgyszólván meglepődik, amikor egy gyakran eltévesztett szót helyesen írnak le, rájöttem, hogy én is pontosan ugyanígy reagálok. A figyelmem olyannyira az írott vagy beszélt nyelvi hibákra összpontosít, hogy amikor a kritikus helyeken nem azokkal találkozom, hanem a helyénvaló szóalakokkal, szinte furcsállom. A nyelvész példája a mindennap – minden nap szópár volt, amelynek használatában bizonytalanság tapasztalható, gyakran szerepel a különírt alak ott is, ahol egybe kellene írni: mindennap = ’naponta’: Mindennap találkozunk a ház előtt; minden nap = ’minden egyes nap, az összes nap’: Minden nap ajándék.

Ennek nyomán ez alkalommal rovatunkban olyan példák szerepelnek, amelyek oly gyakran olvashatók vagy hallhatók téves formában, hogy szinte meglepő, amikor mégis a helyénvaló változattal találjuk szemben magunkat.

Árbóc, BÚÉK, búra. Szóalakok, amelyeket csupán hét éve írhatunk ebben a formában „legálisan”, írásmódjukat ugyanis A magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása változtatta meg a kiejtésnek megfelelően (*árboc helyett árbóc, *bura helyett búra), illetve a kialakult írásgyakorlathoz igazodva (*B. ú. é. k. helyett BÚÉK). Emiatt azt is gondolhatnánk, hogy mivel egyfajta nyelvhasználói igény szülte szóalakok, nem okozhat különösebb gondot a megjegyzésük. Ehelyett egyelőre bizonytalanság mutatkozik a használatukban, úgy tűnik, a szabályzat megjelenése óta eltelt hét év sem bizonyult elegendőnek arra, hogy megbarátkozzunk velük. Fel-felbukkannak a korábbi változatok vagy a rövidítés esetében a kevert formák.

Észszerű, Mariann-nal. Ugyancsak két olyan példa, amelyekkel a 12. kiadás megjelenése óta barátkozunk. Igaz, nem nyelvhasználói igény miatt változott az írásmódjuk, hanem a szabály módosult. Az észszerűség fontosságáról rovatunkban is több alkalommal szóltunk, amikor is kifejtettük, hogy a változás azért következett be, mert módosult a -fajta, -féle, -szerű, -nemű, -rétű stb. utótagokkal kapcsolatos szemlélet. Ezeket az átmeneti szóalakokat képzőszerű utótagoknak neveztük: úgy is viselkednek, mint szótövek, és úgy is, mint toldalékok. A két kategória között helyesírási szempontból az egyik különbség az, hogy a szótövek egymás mellé kerülő azonos kétjegyű mássalhangzóit nem egyszerűsíthetjük, a toldalékokét viszont igen. Minthogy az új kiadás inkább utótagnak tekinti a -szerűt és társait, nem egyszerűsíthetünk, így a korábbi *ésszerűségből észszerűség lett. A szemléletváltozás valójában csupán a -szerű utótagot érinti, és azt is csak azokban az esetekben, amikor sz végű szóhoz járul, sőt végső soron egyetlen szó helyesírását kellene a fejünkbe vésnünk, mégpedig az észszerűét, a többi példa ugyanis viszonylag ritka (gipszszerű, viaszszerű, vadászszerű, vigaszszerű stb.).

A Mariann, Bernadett, Anett és a többi, hosszú mássalhangzóra végződő keresztnév írásmódja ugyancsak az egyszerűsítés elmaradása miatt módosult. Mint ismeretes, a toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos mássalhangzót jelölő betűt kettőzöttre egyszerűsítjük: orr + ra = orra (és nem *orrra). A szabály nem érvényesíthető a szóösszetételekre (balett-táncos), valamint a tulajdonnevekre. Ez utóbbi tétel az előző szabályzatban csak a magyar családnevekre és az idegen tulajdonnevekre vonatkozott (Széll-lel, Hermann-nál), most pedig már ebbe a körbe tartoznak a magyar utónevek is: Mariann-nal, Bernadett-től, Anett-tal.

Figyelmet szentel valaminek. Két kifejezés, voltaképpen két igei vonzat vegyül: szentel és fordít, kifejezésekben: figyelmet szentel és figyelmet fordít. Jelentésük megegyezik, vonzatuk azonban különbözik, a figyelmet fordít ugyanis a -ra/-re vonzatot kívánja: figyelmet fordít valamire; míg a figyelmet szentel mellé a -nak/-nek toldalék illik: figyelmet szentel valaminek. (Természetesen nemcsak figyelmet lehet fordítani vagy szentelni, de ezek a leggyakoribb példák.) Néhány mondat az értelmező szótárból: Óh engedd, hogy napjaimat / Tenéked szentelhessem. (Berzsenyi Dániel) Cicero mondta, hogy ki mihez ért, / Annak szentelje minden idejét. (Reviczky Gyula) S legelső énekem, / Pályámnak társai, / Tinéktek szentelem. (Petőfi Sándor) A gyakorlatban a fordít igével alkotott kifejezés helyénvaló formában jelenik meg, a szentel ige mellé viszont tévesen a -ra/-re toldalékos alak kerül: …a jövőben még nagyobb figyelmet fognak szentelni a racionális *energiafogyasztásra. (Szabatosan: …a jövőben még nagyobb figyelmet fognak szentelni a racionális energiafogyasztásnak; vagy: …a jövőben még nagyobb figyelmet fognak fordítani a racionális energiafogyasztásra).