2024. március 29., péntek

A Karlócai Gimnáziumban járt az oktatási miniszter

Kedden ünnepelte fennállásának 231. évfordulóját a Karlócai Gimnázium. Az ünnepségen Branko Ružić oktatási miniszter mondott beszédet, aki további sikereket kívánt az intézménynek.

 – Mint tudjuk, 1792-ben fogadták el a Karlócai Gimnázium oktatási programját, ekkor kezdődött el a gimnáziumban a tanítás. Az oktatási intézmény a mai napig folyamatosan erősödik. Sok generáció járta ki ezt az iskolát, köztük megannyi figyelemre méltó személyiség ült ezekben a tantermekben, például Jovan Sterija Popović, Branko Radičević, Milan Jovanović Batut, Vasa Stajić, Borislav Mihajlović Mihiz, vagy Dejan Medaković – mondta Ružić. A miniszter kiemelte, hogy a Karlócai Gimnáziumban folyamatosan törekednek az oktatási folyamat minőségének javítására, munkaeredményeinek és egyéb eredményeinek népszerűsítésére.

– Sok tehetséges diák jár ide most is, akikre az iskola büszke lehet. Irodalmi versenyeken vesznek részt, hazai és nemzetközi versenyeket nyernek latin, szerb, irodalmi és idegen nyelvekből. Az elmúlt 10 évben az oktatási minisztérium több mint 30 millió dinárt fektetett be ebbe az iskolába, többek között az épület kinézetének a megújulásába. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is együtt fogunk működni a tanulás és a munkavégzés feltételeinek javításán – zárta gondolatait a miniszter.