2024. április 19., péntek

Elhamarkodott kijelentés volt?

Az orvosok szerint az egészségügyben sokkal súlyosabb problémák is vannak a korrupciónál

A szakma felháborodását váltotta ki Danica Grujičić, új egészségügyi miniszternek az a mondata, miszerint az orvosoknak választaniuk kellene a magán- és az állami praxis között, nem lenne szabad mindkét helyen dolgozniuk, ugyanis ez az egészségügyben uralkodó korrupció forrása. Dejan Žujović pulmológus az N1 televzióban erre reagálva kijelentette, furcsa, hogy az új miniszter erre a felismerésre jutott, hisz maga is négy éven keresztül magánpraxisban dolgozott, csupán két nap telt el azóta, hogy felbontotta szerződését egy boszniai Szerb Köztársaságban működő egészségügyi intézménnyel.

Žujović kiemelte, ő maga is dolgozik állami és magánintézményben, és ennek anyagi okai vannak. Szavai szerint sértve érzi magát, hogy a miniszter éppen ezt látja a korrupció forrásának, majd hozzátette, a két egészségügyi intézményben végzett munkát a törvény engedélyezi, léteznek azonban a korrupció ellen küzdő illetékes szervek. Kiemelte ugyanakkor, nem lenne szabad egy állami intézményben dolgozó orvosnak magánklinikára küldenie a páciensét. Az ilyen eseteket a pácienseknek fel kellene jelenteni.

Dragan Delić infektológus arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egészségügyi reformra, hanem új egészségügyi politikára lenne szükség. Jelenleg ugyanis három párhuzamos egészségügy működik: az állami, a magán és a katonai egészségügy. Ezeket kellene összehangolni.

Rámutatott, az állami intézményekben már így is orvoshiány van, nővérekből és technikusokból sincs elegendő. Szerinte Grujičić miniszter asszony elhamarkodottan fogalmazta meg ötleteit.

Ivan Bojović ginekológus 22 év után döntött úgy, hogy tudását a magánpraxisban kamatoztatja. A döntést azért hozta meg, mert nem tudta elviselni a kórház igazgatóságának viszonyulását az egészségügyi dolgozókhoz, és azt sem, ahogy a páciensekkel bánnak. Szerinte ma az orvosokat nem a jobb anyagi lehetőség húzza el az állami intézményekből, hanem az, hogy az illetékesek teljesen összeomlasztották az egészségügyi rendszert, majd hozzátette, hogy az újabb szigorítások sem hoznak javulást az egészségügyi rendszerben, ugyanis a korrupciónál sokkal nagyobb gondot okoz az egészségügyben a közbeszerzési pályázat vagy az orvosi kamarára gyakorolt nyomás. Szerinte első lépésként az egészségügyi intézmények munkakörülményein, valamint a páciensek ellátási körülményein, a kórházi ágyas ellátáson, valamint az étkeztetésen kellene javítani.