2024. április 19., péntek

Vučević: Magasabb készültségi szinten a hadsereg

Miloš Vučević védelmi miniszter kijelentette, hogy Aleksandar Vučić államfő utasítása szerint a Szerb Hadsereg készen áll és fokozták a katonai készültséget is a koszovói helyzet miatt.

Vučević a Happy televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Szerbia egy komoly ország és ezért senkinek sem szabad „háborúsdit játszania".

– Nem engedhetjük el magunkat, viszont továbbra is kiállunk a párbeszéd mellett – mondta a védelmi miniszter.

Hozzátette, hogy a hadsereg készen áll az államfő minden utasítását végrehajtani, aki a fegyveres erők főparancsnoka és védelmezi a szerb állampolgárokat, beleértve a Koszovón élőket is.

– Szerbia a párbeszéd híve. Jobb ezer napot tárgyalni, mint akár csak egyetlen napot is a lövészárkokban tölteni – jelentette ki Vučević.