2024. április 25., csütörtök

Fohász

Kérem a naplementét, hogy egy kicsit tartson ki. Bontsa még egy ideig a szivárvány millió színére a fekete márvány sötétjét. Úgy, ahogyan Te ragyogtad be a mindennapok szürkeségét. És teszed ezt azóta is. Élő bizonyítéka vagy annak, hogy a magasra törő lelket a feketeföld súlya sem temetheti el: inkább tovább élteti.

Évtizedek múltán is tisztán hallom hangod, érzem a leheleted és a hátam közepébe fúródó, őrző pillantásod. Követed léptemet, őrzöd létemet. Mindig itt vagy, ha hívlak, és akkor is, ha épp kevésbé akarom, hogy megszólalj bennem. Intesz, dicsérsz, megfedsz és biztatsz. Árnyékom vagy, és fényem. Mikor mire van szükségem.

Maradj velem! Kísérj utamon, vezess engem. Csodás hatalmaddal óvd a gyermekeim, védd a párom. Tartsd össze a családunk, ahogyan mindig is tetted. Suttogd a fülembe tanácsaid, bölcsességed. Mutasd meg újra, hogyan győzzem le a félelmet, és harcoljak a bizonytalanság ellen úgy, hogy közben ember maradjak. Hogyan lépkedjek a földön, miközben az égre nézek. Hadd tanuljam továbbra is Tőled az életet!

Taníts meg arra is, hogyan éltessek! Oktass: hogyan váljak maradandóvá azok lelkében, akiket szeretek. Hogy egyszer én is épp oly örök legyek, amilyen Te vagy. Még akkor is, ha majd a horizont alá pihenek.

Ahogyan a nap is eltűnik e percben. Újragyújtom hát gyertyád fényét. Éppoly ünnepéllyel, ahogyan a gyermekeim szülinapi tortáján teszem. Mert mindenszentekkor is ünnepelek. Téged, a melletted nyugvót, a szemben pihenőt, és azt is, akinek a márványát nem láthattam színpompává alakulni. Mert mindannyian éltek! Ámen.