2024. március 28., csütörtök

Magyarul tanulni, magyarul híreket hallgatni

A középiskolai szakkollégiumi rendszer megerősítése a cél Óbecse község területén

A Magyar Nemzeti Tanács által támogatott már megvalósult, valamint a jövőbeni fontos projektekről egyeztettek azon a lakossági fórumon, amelyet pénteken este tartottak meg Óbecsén a Than Emlékházban.

– Óbecse községben lényeges lenne a középiskolai szakkollégiumi rendszer megerősítése, és a helyiek várják, hogy ezen a téren legyen előrelépés. Bácsföldváron, Dreán és Péterrévén is vannak olyan projektek, olyan elképzelések, amelyek elsősorban a művelődési egyesületek, illetve a Lurkóház tekintetében lennének fontosak az elkövetkező időszakban. A következő Magyar Nemzeti Tanács a jövőbeni összetételében is mindent megtesz annak érdekében, hogy Óbecsére is kellő figyelmet fordítson. Számos olyan terület van, ahol lesz még mit bepótolnunk, talán vannak olyan intézmények is, amelyekre több figyelmet kell fordítanunk, és az önkormányzattal is megpróbálunk még bizonyos esetekben tárgyalni arról, hogy akár társalapítók legyünk itt Óbecse községben is, ezen még dolgozni kell – fogalmazott Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője.

A Magyar Összefogás listáján két óbecsei jelölt is van: a tizenötödik helyen Jovánovity Péter, míg a tizedik helyen Bonifárt Noémi szerepel.

– Úgy gondolom, hogy egy nagyon fiatalos és jó szakemberekből álló listával indultunk. Személy szerint nekem elég sok ötletem van az oktatás és a kultúra terén egyaránt. Az biztos, hogy új, fiatalos lendülettel fogunk nekivágni a következő négy évnek. Ez számomra óriási megtiszteltetés, úgy gondolom, hogy a nemzetközi tapasztalataimat bele tudom majd építeni a következő négy év projektjeibe – közölte Bonifárt Noémi.

Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő szerint a Magyar Nemzeti Tanácsról szóló választás a magyar közösségről szól.

– Ez arról szól, hogy a jövőben is szeretnénk magyarul tanulni, magyarul híreket hallgatni, biztosítani a magyar nyelvhasználatot a hivatalokban amennyire lehet, nem beszélve a magyar, sokszínű kulturális életről, ami már eddig is volt, és gondolom, hogy ezt mindenki meg szeretné őrizni. A Magyar Nemzeti Tanács ennek volt a biztosítéka az elmúlt években, évtizedben, és azt hiszem, ez egyértelmű, hogy ezt meg szeretnénk őrizni – mondta Deli Andor.