2023. február 9., csütörtök

Számok

Két szám összeadása nem tekinthető könnyű feladatnak. Ez derült ki a minap az egyik népszerű televíziós csatorna műsorából, amelyben az egymás ellen versengő ismert embereknek két négyjegyű számot kellett összeadniuk ahhoz, hogy továbbmehessenek a számukra kialakított pályán, és mindez olyannyira komoly nehézségek elé állította őket, hogy volt köztük, aki a korai időpontra, volt, aki a fáradtságra hivatkozva vesztett el súlyos perceket, ám olyan is akadt, aki sírásban tört ki, mondván, a matematika sosem tartozott az erősségei közé, meséli az egyik kedves barátom, aki egy közös ismerősünknél eltöltött vendégség idején találta szemben magát az adott jelenettel, önmagától aligha fanyalodott volna arra, hogy ilyen típusú műsorokat nézzen, és talán éppen ezért érintette meg annyira, amit látott, hiszen valószínűleg másutt helyezkedik el az ingerküszöbe, mint azoknak, akik ilyen típusú műsorokon edződtek. Azt mondja, egyszerűen nem érti, hogy az általános iskolák alsós tanulói számára is csípőből megoldható feladat hogyan állíthat ekkora nehézségek elé felnőtt embereket, majd hozzáteszi: vajon mihez kezdenének, ha bonyolultabb műveleteket kellene elvégezniük?

A költői kérdés hallatán azon mélázom, szerencse, hogy nem látta a műsor azon részét, amelyben a magyar helyesírás szabályaival kapcsolatos feladattal gyűlt meg a szereplők baja, miközben csak úgy röpködtek a „sosem voltam jó helyesírásból” típusú megjegyzések, mintha azok feloldozást adhatnának az alól, ha valaki nem tud írni, pardon, nem tud helyesen írni. Minderről magam is csak a műsor kapcsán született egyik újságcikkből szereztem tudomást, amelynek hatására az egyik videómegosztó oldalon rákerestem az ominózus jelenetsorra, és bár habitusomból meg a hasonló műsorokról szerzett valamivel széleskörűbb tapasztalataimból kifolyólag jóval kevésbé háborodtam fel, mint az említett barátom, bennem is rossz érzést keltettek a látottak.

Kelthettek is, mert korántsem egyedi jelenségről van szó, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek alatt alaposan megtanultuk, balgaság lenne elvárni egy-egy kereskedelmi csatornától, hogy olyan értékeket képviseljen, amelyek a felnövekvő generáció tagjainak fejlődését hivatottak szolgálni, annak felelősségétől még ennek tudatában sem vonatkoztathatunk el teljesen, hogy milyen értékeket állít eléjük követendő példaként, hiszen tizenévesen még aligha várhatjuk el tőlük, hogy olyan szilárd értékrenddel rendelkezzenek, amely lehetővé teszi számukra, hogy erőteljes kritikai attitűddel viseltessenek azok iránt a jelenségek iránt, amiket a tévében vagy éppen az interneten látnak. Sőt az utóbbi ilyen szempontból talán még nagyobb veszélyeket rejt magában, hiszen amíg egy tévéműsor esetében mégiscsak van valamiféle szűrő, ami megálljt parancsol a veszélyes tartalmaknak, addig az internet esetében mindez aligha valósul meg, ezért talán még inkább aggodalomra adhat okot, hogy a gyermekek és fiatalok olyan influenszerekért rajonganak, akik mögött – tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek – semmiféle teljesítmény nem lelhető fel, és akiket éppen ezért semmiféle tulajdonságuk nem tesz alkalmassá arra, hogy példaképek legyenek számukra.

Félreértés ne essék, nem feltétlenül magának a tudásnak a hiánya az, ami a legtöbb kérdést felveti a témával kapcsolatban, hiszen mindannyiunknak vannak hiányosságai, senki sem tudhat mindent, senki sem érthet mindenhez, hanem az, ha az olyan értékeket, mint amilyen a tudás, a műveltség vagy éppen az iskolázottság, szembeállítjuk az alpári viselkedéssel, az áskálódással, a gáncsoskodással, a félrevezetéssel, az egymás megtévesztésére és megalázására tett kísérletekkel, majd az utóbbiakat emeljük piedesztálra, azt hirdetve, hogy igenis azok vihetnek előre bennünket az érvényesülés útján.

Ám miközben éppen a fiatalokért, a felnövekvő generáció tagjaiért aggódom, az egyik népszerű internetes portálon megakad a szemem azon a híren, miszerint a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy állítólag a televíziózás is jelentős mértékben hozzájárul az időskori demencia kialakulási esélyeinek növekedéséhez. A kutatás keretében elvégzett vizsgálatok során azoknál a személyeknél, akik az üléssel töltött idejüket elsősorban tévénézéssel töltötték, 24 százalékkal nőtt a demencia kockázata, míg azoknál, akik ezt az időt számítógépezéssel ütötték el, 15 százalékkal csökkent, ami a szakemberek szerint egyebek mellett azzal magyarázható, hogy amíg a tévénézés kevés gondolkodást igénylő, addig a számítógép-használat intellektuálisan serkentőbb folyamat. A cikk ugyanakkor arra is kitér, hogy a korábbi tanulmányok szerint a testmozgás is igen jótékony hatással van a kognitív hanyatlás és a demencia kockázatának csökkentésére, ami arra enged következtetni, hogy a fegyver idős korban is a mi kezünkben van, ugyanúgy, ahogyan fiatal korban a felelősségteljes hozzáállás, a kritikus gondolkodás és a szilárd értékrend kialakításának lehetősége, amelyek legalább annyira fontos fegyverek lehetnek számunkra, mint az imént említettek, feltéve, ha tudatosan és következetesen élünk velük.