2024. április 20., szombat
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2022

Összefogásról a szármafesztiválon

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el!

Kilencedik alkalommal szerveztek Szármafesztivált Topolyán. Már a ködös reggeli órákban felsorakoztak a csapatok képviselői.  A főzőverseny mellett koncertek, kézműves kiállítás és különféle gasztrotermékek vására is várta a kilátogatókat. Bográcsokban, üstökben, kisebb-nagyobb kotlákban, lábasokban, cserépedényekben rotyogott a szárma a topolyai vásártéren.

A fesztivál nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, ugyanis több külföldi csapat is részt vett a főzőversenyen. Romániából, Horvátországból, Magyarországról, Bosznia-Hercegovinából és más országokból is érkeztek. Az egyik legjelentősebb és leglátogatottabb gasztrofesztivál lett itt a régióban, ezúttal is becslések szerint 5-6 ezer látogatója volt. A versenyt két kategóriában írták ki: lehetett hagyományos ízvilágú, klasszikus töltött káposztát főzni, de a különleges kategóriában is nevezhettek.

– Az Origo Egyesületben azon gondolkodtunk, hogy milyen gasztrorendezvényt tudnánk szervezni, és az alapján jött az ötlet, hogy mindannyian szeretjük a szármát. Utánajártunk, hogy van-e már ilyen az országban, kiderült, hogy nincs – emlékezett vissza Tölgyesi Huba, a rendezvény fő szervezője, az Origo Egyesület elnöke a kezdetekre. Első évben a tájház udvarában szervezték meg és valamivel több, mint tíz csapat nevezett. Idén 107 volt ez a szám.

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője is jelen volt.

– Azt hiszem, fontos az, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken is megjelenjünk. Rengetegen vannak itt Topolyán, rengetegen jönnek el, nagyon sok emberrel találkozunk, és igazából közvetlenebbül tudunk szót érteni, beszélgetni az emberekkel. Ezért is hiszem, hogy fontos ez a rendezvény.

A küszöbön álló nemzeti tanácsi választásokról is kérdeztük.

– A Magyar Nemzeti Tanács valójában a mindennapjaink része, ugyanis sokban befolyásolja például a jogainknak az érvényesítését és egyebeket. Van négy olyan terület van, melyet igazából lefed az MNT, de többről van szó, hiszen nagyon sok olyan dologgal foglalkozik, amelyek fontosak a közösség megmaradása szempontjából. Az oktatás, a tájékoztatás, az írás és nyelvhasználat, valamint a kultúra azok a területek, amelyekkel kiemelten foglalkozik. Gyakorlatilag a Magyar Nemzeti Tanács a vajdasági magyar kulturális autonómia megtestesítője. Erről fogunk szavazni november 13-án.

Azt gondolom, hogy az emberek fontosnak tartják majd a választásokon való részvételt, és abban is bízom, hogy megerősítik a Magyar Összefogás listáját. A felhatalmazásnak a súlyát is erősíti majd az, hogy hányan mennek ki a választásra, tehát hogy mekkora lesz a részvételi arány. Szeretnénk az emberek figyelmét felhívni arra, hogy vegyenek részt a választáson. Minden egyes háztartásba szeretnénk eljutni, mindenkihez eljuttatni a programunkat. Ez egy olyan programfüzet, amelyben elszámolunk az elmúlt négyéves ciklussal, másrészről pedig a terveinket is leírjuk. Bízom benne, hogy a választók értékelni fogják ezt, és abban is bízom, hogy mindenkinek lesz 10 perce november 13-án arra, hogy időt szakítson, elmenjen és támogassa a Magyar Összefogás listáját – nyilatkozta a listavezető a Szármafesztiválon.