2024. március 29., péntek

Fontos a közösségépítés

Zenés vetélkedő Tiszakálmánfalván

Tiszakálmánfalván szombaton tizenhatodik alkalommal tartották meg a Sulisztár elnevezésű énekes vetélkedőt az általános iskolások részére. Az idén 44 versenyző mutatkozott be a zsűri és a közönség előtt. A rendezvény nemzetközi jellegű, hiszen nemcsak Vajdaságból, hanem Magyarországról is érkeztek fellépők. A gyerekek korosztálytól függően négy kategóriában indultak.

Milánovity Ottília, a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke elmondta, örömmel tölti el, hogy immáron tizenhatodik alkalommal szervezték meg a vetélkedőt.

– Hét településről érkeztek a vendégek és az énekelni szerető gyerekek. Azt gondolom, hogy az idén is nagy volt az érdeklődés, aminek igazán örülhetünk. Fontos azt is megemlíteni, hogy a versenyen kizárólag magyarul lehet énekelni, ezáltal pedig ápoljuk az anyanyelvünket is  – mondta Milánovity Ottília.

Vicsek Annamária, a VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének elnöke elmondta, a tiszakálmánfalvi Sulisztár mindenképpen jelentős rendezvény.

– Nagyon szeretem azokat a rendezvényeket, amelyek a közösség építéséről, az együttlétről szólnak, és azt hiszem, a zenének egyfajta összefogó ereje van. Ezt jól szemlélteti, hogy sokan látogattak el a vetélkedőre. Számunkra nagyon fontos minden ilyen jellegű rendezvénynek a támogatása. Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és az VMSZ Újvidéki Városi Szervezete is, illetve maga a város is támogatja a vetélkedőnek otthont adó Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet. Ez egy nagyon szép hagyományos rendezvény itt Tiszakálmánfalván, és örülök annak, hogy itt lehetek – fogalmazott Vicsek Annamária.

Kiss Gyula, az újvidéki városi képviselő-testület képviselője (VMSZ) elmondta, nagy jelentőségű a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ezen programja is, hiszen összehozzuk Vajdaságból és Magyarországról is a fiatal tehetséges diákokat, megszűnik bennük a szégyenlősség, a színpadi félelem.

– Úgy gondolom, hogy nagymértékben erőt tudunk adni ezzel is, és megmutatni a közösségnek, hogy ha összefogunk, akkor ilyen nagy számban tudnak szerepelni a gyerekek – közölte Kiss Gyula.

Arany minősítést kapott az újvidéki Balogh Emma, a szintén székvárosi Marić Veronika, valamint Magyarországról a baksi Budai Andzseló, Danó Virág és Nacsa Bianka. Ezüst minősítésben részesült az újvidéki Póth Stefánia, a szintén székvárosi Sümegi Letiszia, a baksi Kanalas Maja Erika és a péterrévei Kovács Kira. Bronz minősítést kapott az újvidéki Vajsz Teodor, a termerini Gergely Zsófia, a szentmihályi Miller tesók, az óbecsei Kapor Emma és a szintén óbecsei Ferenci Orsolya. Emellett extra- és különdíjakat is kiosztottak.