2023. február 2., csütörtök

Nem állunk rosszul, viszont vannak tennivalók

Kúlán magyar óvodai napközis csoport indult

Munkajellegű látogatáson járt Kúlán csütörtökön Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője, aki először a Bambi Iskoláskor Előtti Intézménybe látogatott, ugyanis a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával szeptember 1-jétől az itteni Pitypang óvodában megnyílt a magyar nyelvű napközi.

− A magyar nyelvű gyerekek eddig szerb napközis csoportba jártak, most adott a lehetőség arra, hogy anyanyelven tanuljanak. Ez a magyar közösség megőrzése szempontjából kiemelten fontos, mint ahogyan a diákbuszprogram és a katolikus templomhoz kötődő komoly felújítások is. Örülünk annak, hogy a napközi igazolta létjogosultságát, és annak, hogy sok magyar gyermek fog itt maradni a tanítás után – fogalmazott Fremond Árpád. Hangsúlyozta, az előttünk álló időszakban nagyon lényeges, hogy minden megmaradjon, amit az MNT az elmúlt évek során elért.

− Az oktatás szempontjából kiemelten fontos, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanuljanak, illetve, hogy a szerb mint nem anyanyelv elsajátítására komoly hangsúlyt fektessünk az elkövetkező időszakban. Lényeges továbbá, hogy az ilyen és hasonló csoportok, napközik a szórványban is meg tudjanak alakulni, mert mindez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az ide járó gyerekek a későbbi oktatást magyar nyelven tudják folytatni. Úgyszintén folytatni kell a kiemelt jelentőségű és a tehetséggondozó intézmények támogatását, az egyetemistáknál pedig az Európa Kollégium működése, illetve az ösztöndíjprogram folytatása a cél – magyarázta a Magyar Összefogás listavezetője.

Az óvodai látogatást követően Fremond Árpád a Népkör Magyar Művelődési Központban találkozott és elbeszélgetett a magyar közösség képviselőivel. Mint elhangzott, az elmúlt időszakban számtalan egyesület újult meg és kapott új felszerelést:

− A Magyar Nemzeti Tanács, a tartomány és az önkormányzat a hangszerektől kezdve a népviseleteken át mindennel próbálta segíteni ezt a közösséget. Ilyen szempontból azt tudom mondani, hogy nem állunk rosszul, viszont vannak tennivalók. Számos olyan projekt van a kultúra terén is, amelynek a felújítása nem fejeződött be, viszont fontos egy-egy egyesület számára, de vannak olyan egyesületek, amelyeknek csak most sikerült székházat vásárolni. Ebből a szempontból bőven lesz munka a jövőben – mutatott rá Fremond.

Kiemelte, a Magyar Nemzeti Tanács Kúlán a Szent György-templom kerítésére 7,3, a Népkör MMK támogatására 10,5, óvodafejlesztésre 5,8, millió dinárt különített el, míg Verbászon a katolikus temető takarítását, valamint a római katolikus és a református templom felújítását támogatta.

− Kúlán nem volt magyar nyelvű napközi, de a szülők igényelték, ezért az idei tanévben sikerült elindítani, s most a magyar óvodáscsoport mellett működik a legkisebbeket fogadó magyar csoport is. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően sikerült magyar ajkú óvónőt alkalmazni. A másik teremben szerb nyelvű csoport működik, a két csoport gyakran találkozik egymással, így a magyar ajkú gyerekek könnyebben és gyorsabban elsajátíthatják a szerb nyelvet. Személy szerint úgy gondolom, lényeges, hogy az első tudást és az alapokat magyar nyelven szerezzék a gyerekek – mondta Valka Károly, Kúla alpolgármestere, a Vajdasági Magyar Szövetség körzeti elnöke.

Kozma Lívia, a VMSZ helyi szervezetének elnöke elmondta, a magyar közösség számára ismét fontos pozitív előrelépés történt, hiszen a magyar napközis csoport és óvodások a Pitypang óvoda szomszédságában lévő Petőfi Brigád többnyelvű általános iskolába iratkoznak, biztosítva ezáltal a magyar nyelvű oktatás fennmaradását.

− Fontos számunkra a diákbuszprogram, amelyet az MNT 3,5 millió dinárral támogat, és amely segítségével a környező településekről utaztatjuk a magyar nyelvű óvodásokat és diákokat az említett óvodába és iskolába. A Népkör nagyon szép közösségi ház, színpaddal, konyhával, és elmondhatjuk, hogy az itteni és a környező településeken élő magyarság székháza ma egy teljesen korszerű és a modern követelményeknek megfelelő épület, ahol nem csupán kulturális programokat, hanem különböző rendezvényeket, évfordulókat tartunk, és amelynek működésére több mint 10 millió dinárt hagyott jóvá a Magyar Nemzeti Tanács – mondta Kozma Lívia.