2024. március 28., csütörtök

Közvetlen támogatás az uniós költségvetésből

Az EU arra számít, hogy Szerbia megteszi az EU-ba vezető fontos lépéseket

Nyugat-balkáni körútjának keretében pénteken Szerbiába látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök kíséretében ellátogatott Jelašnica faluba. Itt a Bulgária és Szerbia közötti gázvezeték, azaz interkonnektor építési munkálatait tekintették meg. Az EB elnöke és küldöttsége az esti órákban Belgrádban tárgyalt a szerb államvezetés képviselőivel, az előzetes bejelentések értelmében mindenekelőtt Szerbia európai integrációs útjáról, az EU-nak a csatlakozással kapcsolatos elvárásairól, illetve ezzel összefüggésben a reformfolyamatokról terveztek egyeztetni.

A gázdiverzifikáció szempontjából a bolgár–szerb interkonnektor kiemelkedő projektum, továbbá ékes bizonyítéka az EU és Szerbia kiváló együttműködésének, emelte ki von der Leyen. Mint hozzátette, az EB és az Európai Beruházási Bank 80 százalékban fedezi a projektum költségeit. A bolgár–szerb interkonnektornak köszönhetően Szerbia a jövőben több forrásból szerezhet be földgázt, értelemszerűen ez az ország energiabiztonságát erősíti, hangsúlyozta von der Leyen, aki reméli, hogy a projektumot sikerül 2023. végéig befejezni. Megismételte, hogy egyik országnak sem jó, ha az energiahordozókkal való ellátás tekintetében Oroszországtól függ. Az EU és a Nyugat-Balkán országai közötti kölcsönös kapcsolat következtében a folyamatok nem maradnak egy-egy térség határain belül, hangzott el.

– Az energiaunióban az elmúlt hónapokban az energiaválság kezelésére összpontosítottunk. Sikerült helyettesítenünk azt a földgázt, amit Oroszország nem szállított az EU-nak. Most arra kérjük Szerbiát, hogy csatlakozzon a közös gázbeszerzéshez. Úgy határoztunk, hogy rövidtávú támogatással segítjük a Nyugat-Balkán országait, ennek keretében Szerbia 160 millió euró értékben azonnali közvetlen támogatást kap az EU költségvetéséből. Ennek segítségével Szerbia támogathatja az energiaválság által leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportokat, valamint a kis- és középvállalkozásokat. Ami a hosszú távú támogatást illeti, az EU 500 millió euró vissza nem térítendő támogatással kívánja segíteni Szerbiát. Ezt a pénzt elsősorban a bolgár–szerb interkonnektorhoz hasonló infrastrukturális beruházásokra szánjuk. A kulcsfontosságú projektumok közül fontos kiemelni a Szerbia és az Észak-Macedónia közötti interkonnektort – taglalta Ursula von der Leyen.

Jelasnica, 28.10.2022. - Predsednik Srbije Aleksandar Vucic i predsednica Evropske komisije Ursula fon der Lajen posetili su gradiliste gasnog interkonektora Srbija-Bugarska, posle cega su se obratili novinarima, danas u mestu Jelasnica. (BETAPHOTO/SASA D

Jelasnica, 28.10.2022. - Predsednik Srbije Aleksandar Vucic i predsednica Evropske komisije Ursula fon der Lajen posetili su gradiliste gasnog interkonektora Srbija-Bugarska, posle cega su se obratili novinarima, danas u mestu Jelasnica. (BETAPHOTO/SASA D

Az EB elnökének szavai szerint Oroszország ukrajnai agressziója megváltoztatta a biztonságpolitikai körülményeket Európában, ezért az EU-nak még az eddigieknél is kifejezettebben kell támogatnia nyugat-balkáni partnereit. Ezzel az EU a békébe, a stabilitásba és a biztonságba ruház be, nyomatékosította, rámutatva, hogy Szerbia legfontosabb politikai és gazdasági partnere továbbra is az EU. Az unió arra számít, hogy Szerbia megteszi az EU-ba vezető fontos lépéseket, hangsúlyozta von der Leyen.

A folytatásban felszólaló Aleksandar Vučić mindenekelőtt a közvetlen európai uniós költségvetési támogatásért mondott köszönetet, valamint az 500 millió eurós vissza nem térítendő beruházási támogatásért. A köztársasági elnök szavai szerint Szerbia már eddig is elsősorban az EU támogatásának köszönhetően fejleszthette energetikai infrastruktúráját. „Amikor valaki úgy ad pénzt, hogy nem kér cserébe semmit, valóban elengedhetetlen köszönetet mondani” – jegyezte meg a köztársasági elnök, mondva, hogy a problémák rövid- és középtávú kezelésének a támogatása mellett a hosszú távú problémamegoldás támogatása kiemelkedően fontos. Mint kiemelte, Szerbia számára létfontosságú az interkonnektor kialakítása Észak-Macedóniával, de a Szerbia és a Montenegró, valamint a Szerbia és a Bosznia-Hercegovina közötti energetikai összeköttetést is el kell végezni.

Vučić a továbbiakban megerősítette, hogy Szerbia legkésőbb év végéig összehangolja vízumpolitikáját az unióssal, eddig két ország vonatkozásában tette ezt meg. Ami a koszovói kérdést illeti, Belgrád továbbra is a béke és a stabilitás elkötelezettje, emelte ki, ugyanakkor elismerte, hogy egyre inkább aggódik ebben a tekintetben. Reméli, hogy az EU segítségével sikerül megőrizni a Nyugat-Balkán stabilitását, nyomatékosította, majd abbéli örömének adott hangot, hogy az EB elnöke a belgrádi tárgyaláson megismerkedhet a köztársasági kormány új, az uniós csatlakozás iránt elkötelezett tagjaival.

Politikai elvárások és reformfolyamatok

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók elrendeléséhez hasonló politikai kérdésektől, vagy a reformfolyamatoktól függ Szerbia európai uniós csatlakozásának az üteme, Ursula von der Leyen a következőképpen fogalmazott: „Az EU bővítésének a folyamata az eredményektől függ, azaz attól, hogy a csatlakozás útját járó országok milyen gyorsan hajtják végre a szükséges reformokat. A reformok mellett az is fontos, hogy egy-egy ország összehangolja kül- és biztonságpolitikáját az unióssal, hiszen a csatlakozás során az EU alapját képező értékek és értékrendek integrálása, azaz együttes képviselete is elengedhetetlen. Mi megbízható partnerként számítunk Szerbiára”.

Vučić ehhez kapcsolódóan kifejtette, Tanja Miščević európai integrációs miniszterre és csapatára év végéig hatalmas munka vár, reméli, hogy újabb klasztert nyithatnak meg, habár nem biztos a sikerben. Az EB országjelentése jórészt valósághű, tudja, hogy az EU miként tekint az Oroszországgal szembeni szankciók el nem rendelésére, mint ahogyan azt is, hogy a Belgrád–Pristina párbeszéd nem az EU által kívánt dinamikában zajlik, ám ezért nem Belgrádot terheli a felelősség, mondta Vučić.

(Fotó: buducnostsrbijeav/Instagram)

(Fotó: buducnostsrbijeav/Instagram)

Aleksandar Vučić államfő pénteken este tárgyalást is folytatott Ursula von der Leyennel.

– Ursula von der Leyen elnökasszonnyal egyebek mellett Szerbia eurointegrációjának folytatásáról is tárgyaltam és még egyszer köszönöm az Európai Bizottságnak a támogatást, amit a polgáraink jólétének érdekében nyújtott – áll az államfő Instagram-bejegyzésében.

Az államfő hangsúlyozta, hogy von der Leyennel egyeztek a párbeszéd folytatásában, ami véleményük szerint az egyedüli járható út a Pristinával való kapcsolatok, valamint a nyitott kérdések rendezése szempontjából is.

– Szerbia folytatni fogja a beruházásokat területének minden egyes darabkáján és egyúttal a békéért és a stabilitásért is küzd, amelyek minden fejlődés előfeltételei – emelte ki Vučić, a B92 hírportál összefoglalója szerint.