2023. február 5., vasárnap

A lélek folytonos emelkedése

Gárdonyiról az emlékév kapcsán

2022. október 30-án emlékezik a magyar irodalomkedvelő közönség Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulójára, s jóllehet az emlékezők többsége a diákkori olvasmányként megkedvelt Egri csillagok című regény szerzőjének emléke előtt hajt fejet, Gárdonyi a maga korában egyike volt a nemzet eleven lelkiismeretének, alakítója, megújítója volt a magyar jövőről való gondolkodásnak. Brisits Frigyes 1943-ban a nyolcvan éves Herczeg Ferencet köszöntő Herczeg Ferenc történelmi regényei című tanulmányában kellő történeti hűséggel mutatott rá: Jókai Mór 1904-ben bekövetkezett halálát követően három olyan író volt, aki alkalmas volt a Jókai hagyományok folytatására, akinek írásaiban jelen volt az elbeszélés könnyed bája, a nyelv és stílus magyaros tisztasága és a humor aranyló derűje, amelyekhez „hozzáteremti a maga korszerű világát”. E föltételek tekintetében egyszerre Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Herczeg Ferenc tűntek alkalmasnak a Jókai-örökség folytatására. A magyar közönség akkor is azokat ajándékozta meg az „olvasás bizalmával és szeretetével, akikben Jókai emléke járt és ragyogott vissza, akik bár tárgyban és felfogásmódban tovább jutottak nála, mégiscsak az ő életét örökítették meg, mégpedig szíve divatja szerint: sohasem támadóan és fájóan, inkább életérzést megvilágító és elszórakoztató, problémáit derűs melegséggel megvilágító és felmutató módon” – írta tanulmányában Brisits Frigyes. Mikszáthot tót atyafiai a Felvidék tájaira vezették, Gárdonyi a kiszolgáltatottság szószólójaként a magyar Alföld szegényeihez tért meg, Herczeg Ferenc pedig a Délvidék tájain, a Bánságban, az Al-Dunán és a verseci határőrvidéken lelt olyan tartalmakra, amelyek által a maga korában a magyar történelem tapasztalati valóságának egyik meghatározó szószólója lehetett.

Az 1863. augusztus 3-án Gárdony-Agárdpusztán született Gárdonyi (Ziegler) Géza író, költő, drámaíró, újságíró és pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1889-ben Győrből hírlapírónak érkezett Szegedre, ahol előbb a Szegedi Híradó, majd a Szegedi Napló szerkesztőségének a tagja lett, s jóllehet mindösszesen három évet töltött a Tisza-parti városban, írói-újságírói munkássága mély nyomot hagyott az alföldi olvasók emlékezetében. Látható ez abból is, ahogyan személye hivatkozási alapja lett az 1904-ben, a Bács-Bodrog vármegyei Irodalmi Társaság zombori megalakulását megelőző – hosszú és kellőképpen indulatos – vitában. Az irodalmi társaság kérdése két táborra osztotta Bácska írói közösségét: voltak, akik önálló egyesület megalakulását szorgalmazták, s akadtak, akik ezt ellenezve, a szegedi Dugonics Társasághoz történő csatlakozás hívei voltak. Közéjük tartozott az óbecsei Szászy István is, aki a zombori Bácska 1904. április 19-i számában megjelent A „bácsmegyei írók köré”-ről című írásában rámutatott: ha a vidékünkön olyan irodalmi társaság létrehozását szeretnénk, „mely zászlójára a »tisztán nemzeti« jelszavat tűzi, s mely működésével e zászlót győzelemre iparkodik vinni”, nem támaszkodhatunk kizárólag a saját erőinkre; „gyöngék maradnak a vidék írói, ha kis egyesületekbe tömörülnek. A fővárossal szemben vívott küzdelembe akkor léphetnénk be eséllyel, ha a szegedi Dugonics Társaság venné kezébe a zászlót, ha a soraiba szólítaná Dél-Magyarország összes íróját, s ha olyan szépirodalmi lapot, megszólalási fórumot teremtene, ahol Tömörkény István, Móra István, Gárdonyi Géza és a Homok néven publikáló Cserzy Mihály műveiből »kicsillanó nemzeti ragyogás« alkotná meg a tisztán magyar tárgyú, magyar vonatkozású és magyar nyelvű irodalmat.” A közel másfél évig tartó heves sajtóvita után, 1905. szeptember 12-én a Bácska A Bács-Bodrog megyei irodalmi társaság címmel, végre vezércikkben köszöntötte a magalakulás ünnepi rendezvényére Zomborba érkező írókat: „Üdvözöljük az alakuló Bács-Bodrog megyei irodalmi társaságot, és isten áldását kérjük leendő tagjaira és működésükre!” Gárdonyi Géza személye azonban a viták ellenére is meghatározó alakja maradt Dél-Magyarország irodalmi életének.

Az iránta való tisztelet kitűnik Avar Gyula, az újvidéki magyar királyi állami polgári fiú-iskola magyar nyelv és irodalom, valamint a történelem tanárának az iskola 1905–1906. tanévre szóló értesítőjében megjelent Gárdonyi Géza és művei című kiváló tanulmányából is. Írása beköszönő soraiból kiderül: személyes találkozás ihlette az írásra, saját bevallása szerint maga kereste fel egri otthonában az akkor már országosan is ünnepelt regényírót, Az egri csillagok, a Láthatatlan ember és Az a hatalmas harmadik című regények szerzőjét. „Udvarában, kertjében pár fenyő, cserje díszeleg. Örökös csend van itt. Csak a harangszó imádkozik. Itt járkál komolyan, lassan, lehajtott fővel. Mélyen elmerülve.” S miközben egy egész délutánt átbeszélgettek, úgy tűnik Avar Gyula felismerhetett valamit Gárdonyi alkotói szellemének lényegéből. Úgy látta, különös tehetsége van a szépség és az emberi jóság fölfedezéséhez és megjelenítéséhez, könyveiben rendre becsületességről, hazafiságról, rokonszenvről és együttérzésről beszél. Számára Gárdonyi Géza minden mondata egy-egy szirtfok, hol a lélek folytonos emelkedésében megpihen. Alakjai elevenek, valamennyien azokat a hétköznapokat élik, melyek elől olvasói minduntalan menekülnének. S amíg csak menekülnek, soha nem ismerik meg a való világ értékeit. Találkozásuk élménye nyomán Avar Gyula így fogalmazta meg irodalomról vallott fölfogását: a társadalom romlott valóságában az írónak, a nemzet lelkének, népe tanítójának az a feladata, hogy az embereket egymás iránti szeretetre nevelje, mert ez az egyedüli kapocs, mely bennünket összeköt. Úgy vélte, Gárdonyi ennek maradéktalanul eleget tesz. Egyetlen hozzá fogható művészt ismert, Fadrusz Jánost, a kolozsvári Mátyás szobor alkotóját, aki Gárdonyihoz hasonlóan képes volt megmintázni a tökéletességet. (Avar tanár úr egyik következő útja 1909-ben éppen Kolozsvárra vezetett.)

Az újvidéki tanár Gárdonyi-tanulmányából sugárzik az együtt érző szeretet és a megértés, ezért lett írása az egyik legihletettebb írói értékelés, mely a századforduló éveiben a délvidéki tájainkon megszületett. Inkább élmény, mint tudományos elemzés, inkább rátalálás, mint bonyolult fejtegetés. Méltatása a meglelt csodák magasából történő körültekintés kínálta az olvasóinak.