2024. március 29., péntek

Hétfőn nyílik az új bölcsődés csoport

Új járművel gazdagodott az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény

Az Igazságügyi Minisztérium hárommillió dináros támogatásának köszönhetően új élelmiszer-szállító autóval gazdagodott az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény. Az új járművet tegnap adták át hivatalosan az intézmény központi épületében, a Kolibri óvodában.

– Pontosan akkora összeget hagyott jóvá az illetékes minisztérium, mint amekkora összegre pályáztunk. Az új gépjármű nagyon fontos a számunkra, hiszen élelmiszer-szállításra használjuk majd az egész község területén. Intézményünknek már van két e célt szolgáló autója, de azok rossz állapotban vannak, ezért is pályáztunk egy új szállítóeszközre. Az új jármű teljesen új, amint jóváhagyják a pénzösszeget, le is regisztráljuk. Ezenkívül szeretnénk a logót is rátenni, hogy jól felismerhető legyen – közölte Tatjana Mitić, az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, majd hozzátette, hogy az élelmiszert az intézmény központi épületében készítik el, és onnan szállítják át az összes többi óvodába. Az egész napos ellátást mintegy 650 gyermek veszi igénybe, ami azt jelenti, hogy körülbelül ennyi adag ételt is készítenek.

Május elején, a tavaszi beiratkozás után derült ki, hogy az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézményben hetvennyolc gyermek számára nincs férőhely a 2022/2023-as munkaévben. Az intézmény vezetői akkor öt új csoport megnyitását kérvényezték az illetékes szerveknél, hiszen a szülők mintegy húsz százalékkal több kérvényt adtak át, mint az előző munkaévben. Tatjana Mitić a sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy hétfőn, október 31-én egy újabb csoport kezdi meg munkáját.

– Hétfőn egy új bölcsődés csoport nyílik meg a péterrévei Makádi óvodában. 17 gyermek jelentkezett, közülünk 15-öt vettünk fel. Intézményünkben így összesen 55 csoport működik majd, 20 félnapos és 35 egész napos. Ebből a 35 egész naposból az új csoporttal együtt 13 bölcsődés csoportunk lesz, ez valóban nagy szám, hiszen 2018-ban kilenc ilyen csoportunk volt. Ez valóban szép hír – fogalmazott az igazgatónő.

Szeptember 1-jén 1150-en indultak óvodába, ennyi gyerek utoljára 2013-ban volt a község területén.