2024. március 28., csütörtök

A pénz evolúciójáról

Lóga Máté magyar államtitkár látogatott el a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba

Tegnap Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár látogatott el a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium negyedik osztályos tanulóihoz, hogy a pénz evolúciójáról, illetve a bankrendszer működéséről tartson egy egyedülálló és izgalmas előadást.

– A diákoknak tartott ismertető az életünket is alapvetően érintő pénz témakörét járja körül. Egyebek mellett a pénztörténetről, az inflációról, s ezek természetéről tartottam előadást, amit a negyedéves gimnazisták kérdései követtek. Az előadás célja tulajdonképpen az volt, hogy a tanulók számára egy kis betekintést nyújtsunk a napi tanrenden kívüli, de a mindennapjainkat ugyanakkor jelentősen érintő témákkal. A vajdasági intézmények Magyarországa Kormánya számára kiemelten fontosak. Az elmúlt időszakban azt látjuk, hogy Magyarország és Szerbia között egy igen jelentős gazdasági és kulturális együttműködés alakult ki, ami végtelenül nagyra becsülendő.

Azt gondoljuk, hogy például a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, vagy a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium azon intézmények tudnak lenni, amelyek fontos közösség-összekovácsoló erővel rendelkeznek a diákság számára, és lényegesek az anyanyelvű oktatás szempontjából. Ezeknek az intézményeknek ilyen tekintetben integratív szerepe van az össz magyarságot érintő anyanyelvű közoktatásban – emelte ki Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár.

Az eseményen részt vett Csallóközi Eszter, a szabadkai főkonzulátus főkonzulja is.

Pistyák Mónika, a gimnázium pszichológusa elmondta, hogy az előadáson nagyjából harminc tanuló vett részt.

– Egy ilyen jellegű bemutató a pályaválasztó diákok részére mindenképpen nagy fontossággal bír, hiszen jelen esetben például konkrét szakmai ismereteket szerezhettek közgazdaságtanból, vagy a pénz alakulásáról. Természetesen a tanulók közt vannak olyan érdeklődők is, akik valóban erre a szakirányra készülnek. Azért lényegesek az ilyen rendezvények a gimnazisták számára, mivel minél több szemszögből látják a világot, annál több választási lehetőséggel rendelkeznek – fejtette ki Pistyák Mónika pszichológus.