2024. március 29., péntek

Teljes kapacitással működik a napközi

Az összefogásnak köszönhetően erősödött a szenttamási magyar közösség

Szenttamásra látogatott tegnap Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke, valamint Juhász Bálint, a VMSZ ügyvezető bizottságának elnöke. A vendégeket a helyi Jovanović Zmaj Általános Iskolában Munjin Szokola Erika igazgató és a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének képviselői fogadták. A látogatás célja az iskolában működő napközi megtekintése és az itteni szolgáltatások megismerése volt, ez mellett a párt vezetői tájékozódtak a szenttamási magyar közösség mindennapjairól is.

A napközi megnyitását és a gyerekekkel történő egésznapos foglalkozást Pásztor István jó példának tartja, és elmondta, ezt szeretnék elérni a többi iskola vonatkozásában is. Szerinte nem egyszerű dologról van szó, hiszen a különböző engedélyeket és az egyéb követelményeket is biztosítani kell, de az itt szerzett tapasztalatok pozitívak.

− A napközi a gyermekek, a szülők, a pedagógusok és az iskola számára is jó, és azt gondolom, hogy a következő időkben ilyen irányba kell mozgatni az oktatást, elsősorban az alsósoknál – fogalmazott a VMSZ elnöke. Elmondása szerint a látogatás alkalmával áttekintették a helyi magyarság fontos ügyeit és megbeszélték, hogy a választásokat követően mi mindent kell tenni a magyar óvodai tagozat és az iskolaépület felújítása érdekében, továbbá a civil szervezetek együttműködése vonatkozásában, hogy a jelenlegi és az előttünk álló nehéz időszakot minél könnyebben átvészeljék.

− A találkozás jó, az alapállás pozitív volt. Szenttamáson eltökélt, elkötelezett magyar emberek vezetik a közösséget, amely ennek köszönhetően újra talpra állt. Öt-hat évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy itt se közéleti szerephez, se egyéb jelentős befolyáshoz nem tudunk jutni, mára azt bizonyították az itt élők, hogy ez nem igaz, hogy meg lehet újulni, és újra el lehet foglalni azt a pozíciót, ami megillet bennünket – mondta a látogatást követően Pásztor István.

A napközi jelentőségéről szólva Juhász Bálint, a VMSZ ügyvezető bizottságának elnöke elmondta, egyre növekvő igény mutatkozik az ilyen jellegű szolgáltatás iránt, hiszen óriási segítséget jelent azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik.

− A gyermek itt biztonságban van, tanul, minden feltétel biztosított a számára. Azt gondolom, hogy ez a jövő és ez irányba kell elvinni az oktatáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Nagy az igény, a tagozat elérte a maximális létszámot, újabb tagozatra is lenne igény, ha lesz rá mód. Nagyon fontos, hogy a Magyar Nemzeti Tanács tevőlegesen az egyedüli Kárpát-medencei autonómia-szervünk az oktatási kompetenciával élve közbe tudott járni és a VMSZ politikai támogatásával összehoztuk ezt a projektumot – mutatott rá Juhász Bálint.

− Tavaly október végén kaptunk engedélyt a kétnyelvű napközi elindítására, melyet olyan tanítónő vezeti, aki ismeri mind a két nyelvet. A VMSZ és az MNT mellett az önkormányzat a terem berendezésénél segített. Az idén villanytűzhelyre, hűtőszekrényre és mosogatógépre pályáztunk, és reméljük, hogy sikerül beszerezni a még hiányzó felszerelést. Ebben a tanévben teltház van, 30 elsős és másodikos diák kap egésznapos ellátást és ebédet – mondta Munjin Szokola Erika, az iskola igazgatója.

Salamon Anetta egyike azon szülőknek, akik nagyon elégedettek a napközi működésével:

− A férjemmel mindketten munkaviszonyban vagyunk, így sokat jelent számunkra, hogy kislányunk a tanítás végén, illetve azt megelőzően az iskolában maradhat, ugyanis egyik héten délelőtt, a másik héten pedig délután jár iskolába. A gyerekek itt biztonságban, meleg és tiszta helyen vannak, főtt ételt kapnak és közösen tanulnak, foglalkoznak velük, ami megelégedéssel tölti el a szülőket – mutatott rá a szenttamási szülő.