2024. április 20., szombat
VOLT EGYSZER EGY ÚJVIDÉK (274.)

Ősz háborúval, gyásszal

A mindennapok, amelyeket Újvidéken is a boldog békeidőnek hittek, legalábbis úgy tűnt 1912-es év nagyobb részében, az ősz eljövetelével, megváltoztak. Így az őszt már nem lehetett békésnek mondani. Az Osztrák–Magyar Monarchia szomszédságában háború dúlt. Az egykor verhetetlennek hitt Török Birodalom kereteiben lévő nemzeti államok saját erejükre hagyatkozva szerették volna visszaszerezni függetlenségüket.

Ezért Bulgária, Montenegró, Görögország és Szerbia, szövetséget kötve, 1912. október 8-ától hadba szállt az akkor már igen gyengülő Török Birodalommal, amelyik az év végéig elvesztette európai területeit és kénytelen volt tűzszünetet hirdetni Görögországon kívül, az összes többi hadban állóval. Az újvidékieken is erősen érződött a háború hatása, lévén hogy Szerbia is a háborús felek között volt, a városban élő, számos, szerb család miatt.

Ezért még a magyar lakosság is megnyugtatónak tartotta, hogy az újvidéki Jasa Tomits (Tomić) harctéri tudósító lett, s így hiteles forrásból értesülhettek a történésekről. Jaša Tomić pedig több újság megbízottjaként vonult Rigómezőre, amely a harctér közelében volt. Őt mint a Zastava lap volt szerkesztőjét, a „Magyarország”, a „Pesti Napló” és a Zastava bízta meg, hogy „balkáni harctér székhelyéről” közvetlen szerzett harctéri tudósításokat írjon. A hírforrás már azt is tudni vélte, hogy ő már le is utazott a Balkánra, s máris Rigómezőről küldte a tudósításokat. A háborúnak, ha nem is közvetlen, de közvetett hatása volt a város kereskedelmi életére is, és ezért aggodalommal töltötte el a város polgárait.

Az biztos, hogy a „viszály” nem hagyta közönyösen az újvidékieket. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy már két hét után még a magyar lakosok is nyíltan beszéltek a háború hatásáról a városban. Ennek okát a Belgráddal való „sűrű” relációkban a balkáni államokkal való kereskedelmi kapcsolatokban látták. Az Újvidéki Hírlap úgy tartotta, hogy: „Közgazdasági szempontból a háborúnak nagyobb jelentősége van városunk kereskedelmére, mely a háború hatását leginkább érzi meg. Kereskedelmi forgalmunkat a háború érzékenyen érinti, aminek nyomába jár a kereskedelem kisebb-nagyobb pangása is… – ...Összeköttetésünk abban nyilvánult meg leginkább, hogy különösen a legközelebbi balkáni állam Szerbia lakósai gyakran keresték fel Újvidéket, s bizony bevásárlásukkal, ha azok csupán egyéni szükségleteik ellátását célozták is, mindenesetre emelték az újvidéki piac forgalmát, posta és távirati összeköttetések meg éppenséggel élénkek voltak egész a háború kitöréséig, aminek magyarázata az, hogy sokaknak hozzátartozói élnek a balkáni államokban, akik magyar rokonaikkal folytonosan fenntartották az összeköttetést és érintkezést, sőt sűrűn ellátogattak Újvidékre… – ...Szerbiai alattvalók is voltak városunkban, akik ipari és kereskedelmi tevékenységet fejtettek ki, akik ezáltal hozzájárultak kereskedelmi forgalmunk emeléséhez, ezeket az erőket is elvonta tőlünk a balkáni háború, amelyből, bármiként végződjék is az, bizonyos, hogy kereskedelmünknek csak kára lehet, mert még a győzelmes háború is évtizedekre visszavezeti minden ország gazdasági fejlődését, már pedig a balkáni államok gazdasági fellendülése a mi kereskedelmünknek is érdeke”.

Az pedig, hogy sokan rokoni kötelékben állnak a szerbiai hadkötelesekkel, akik a harctéren vannak, csak nehezítette a helyzetet. Hivatalos jelentések az elesettekről és sebesültekről nem voltak, így a kétség csak nőtt a városban.

A háborús eseményekkel párhuzamosan, amelyek minden jel szerint aggodalommal töltöttek el sokakat, elérkezett a Mindenszentek ünnepe és halottak napja is, amelynek alkalmából az „Újvidéki Polgári Magyar Daloskör”, mindenszentek estéjén a katolikus temető kápolnája előtt, gyászdalt énekelve kegyelettel adózott halottaiknak. Maga az ünnep, mindenszentek ünnepe, borongós őszi napra esett, amely ugyan délutánra „valamennyire megjavult”, így az újvidékiek ezrei tódultak a temetőbe, hogy ők is kegyelettel adózzanak hozzátartozóik sírjainál.

A Polgári Magyar Daloskörön kívül, amely a katolikus és protestáns temetőben énekelt, a Frohsinn dalegylet, alapítója, Obermüller Ferenc sírjánál dalolt. Így ma is elmondható, hogy az Újvidékiek 110 évvel ezelőtt is, méltón emlékeztek meg elhunytaikról.