2024. április 19., péntek

Vajdasági és mexikói ízek

Gasztrofesztivált tartottak Csenejen

Csenejen a múlt csütörtökön tizedik alkalommal tartották meg a gasztronómiának szentelt Food Talk elnevezésű rendezvényt, amelynek idei jelmondata: Az vagy, amit megeszel. A rangos eseményre minden évben számos előadó és szakértő érkezik a gasztronómia világából. Az idén is megosztották tapasztalataikat, és számos újdonságot hallhattak tőlük az érdeklődők.

A látogatók az előadások közben sem éhezhettek (Fotó: Ótos András)

A látogatók az előadások közben sem éhezhettek (Fotó: Ótos András)

Számos étel közül lehetett válogatni (Fotó: Ótos András)

Számos étel közül lehetett válogatni (Fotó: Ótos András)

Robert Čoban, a rendezvény szervezője elmondta, fontosnak tartja a gasztroturizmus népszerűsítését.

– Amikor a turistákat arról kérdezik, hogy miért jönnek vissza az országba, több mint 40 százalékuk az ételt, az italt és a bort emeli ki. Ezek azok a specialitások, amelyeket nem fogyaszthatnak azokban az országokban, ahol élnek. Úgy gondolom, hogy Vajdaság a legjobb hely egy ilyen rendezvény megszervezésére, mert az országban itt található a legjobb étel és ital. Lényeges, hogy beszéljünk az ételről, az egészséges táplálkozásról. Szeretnénk rámutatni arra, hogy lehet egyidejűleg egészségesen enni és élvezni az ételt. Örömmel tölt el, hogy az idén is érdeklődés övezte a rendezvényt – fogalmazott Čoban.

Ízletes volt a gulyás (Fotó: Ótos András)

Ízletes volt a gulyás (Fotó: Ótos András)

Az édesszájúak sem panaszkodhattak (Fotó: Ótos András)

Az édesszájúak sem panaszkodhattak (Fotó: Ótos András)

Hangsúlyozta, ez a rangos esemény kedvező alkalom arra, hogy az országok bemutathassák a saját nemzeti ételüket.

Az idén a mexikói konyha különlegességeit kóstolhatták meg az érdeklődők. Az ételeket Mexikó belgrádi nagykövetének a felesége készítette el.

A látogatók a mexikói konyha különlegességeit is kipróbálhatták (Fotó: Ótos András)

A látogatók a mexikói konyha különlegességeit is kipróbálhatták (Fotó: Ótos András)

A rendezvény néhány panelbeszélgetést is felölelt. Az első ilyen előadáson arról volt szó, hogy Szerbiában és a régióban emelkedik a vendéglátóipari létesítmények, a szállodák és az éttermek száma, de jelenleg nagy gond a munkaerőhiány. Elhangzott, hogy a közeljövőben mindenképpen többet kellene foglalkozni ezzel a témával. Ezenkívül a korábbi évekhez hasonlóan a látogatóknak lehetőségük volt a legismertebb szakértőktől értesülni a hazai és a környező országok gasztronómiai újdonságairól. Az előadások után a kinti térben elhelyezett svédasztalon számos finomság közül válogathattunk. A látogatók élvezettel fogyasztották a vajdasági és a mexikói konyha különlegességeit. Elmondhatjuk, hogy a rendezvényről mindenki jóllakottan és elégedetten távozott.

Nagy volt az érdeklődés az ételek iránt (Fotó: Ótos András)

Nagy volt az érdeklődés az ételek iránt (Fotó: Ótos András)

Természetesen a borok sem maradhattak el (Fotó: Ótos András)

Természetesen a borok sem maradhattak el (Fotó: Ótos András)