2024. április 19., péntek

Mielőbb békét hirdetni

Elsősorban a koszovói kérdésről tárgyalt tegnap Belgrádban Alekszandr Bocan-Harcsenko szerbiai orosz nagykövettel Aleksandar Vučić államfő, aki a találkozó folyamán köszönetet mondott beszélgetőtársának a határozott orosz álláspontért Szerbia területi integritását és szuverenitását illetően. A köztársasági elnök az orosz–ukrán háború kapcsán kijelentette, reméli, hogy mielőbb sikerül a feleknek megtalálniuk a békéhez vezető utat, mert Európának ma semmire sincs nagyobb szüksége, mint a feszültségek csökkentésére és a háború lezárására.

Koszovó kérdését illetően az államelnök azt mondta a nagykövetnek, a különféle nemzetközi nyomások ellenére Szerbia a továbbiakban is felelősségteljes politikát folytat, aminek célja a béke megőrzése és a stabilitás fenntartása. Megismételte, hogy a szerb államvezetőség továbbra is síkra száll a korábban aláírt megállapodások teljes alkalmazásáért, így a koszovói szerb községek közösségének megalapításáért is. A tartós megoldást a nemzetközi jog alkalmazása révén kell elérni Koszovó kapcsán – fogalmazott Aleksandar Vučić.