2023. február 9., csütörtök

Pandák

Gyermekként igencsak kedveltem a pandamacikat, talán mondhatnám azt is, hogy a kedvenc állataim voltak, feltéve, ha nem gondolnám azt, hogy ahhoz, hogy valamiről megállapíthassuk, hogy jobban szeretjük valami másnál, legyen szó akár egy állatról, egy növényről vagy esetleg bármi másról, meg kell azt ismernünk, ha lehet, minél behatóbban, legalábbis jóval behatóbban, mint amennyire jómagam ismertem a pandamacikat. Ám mivel környékünkön akkoriban vajmi kevés ilyen állat rohangált, legfeljebb fotókról, videófelvételekről vagy a fantáziám szárnyalásának teret adó történetekből lehetett némi fogalmam róluk. Egy pillanatra bevillan, hogy esetleg valamilyen rajzfilmből is, ám rá kell jönnöm, hogy ez az irány alighanem téves lehet, mert abban a macis rajzfilmben, amit mindig szívesen néztem, nem panda, hanem koalamaci szerepelt, a Kung-Fu Pandának meg még nyoma sem volt akkoriban errefelé, sőt nagy valószínűséggel másutt sem.

Azzal persze már egészen kicsi koromban is tisztában voltam, hogy pandamacim jó esetben sohasem lesz, legfeljebb plüssből készült, később azonban úgy hozta az élet, hogy mégiscsak lett, igaz, nem valódi, ám legalább olyan szeretetreméltó volt, mintha az lett volna. Az én pandám ugyanis a kedvenc pulóveremen volt, azon, amit a nagymamám kötött nekem határtalan szeretettel és odaadással meg persze a rá jellemző precizitással, mert bármit is csinált, azt mindig pontosan, szépen csinálta, és bár sokáig szerettem volna azt hinni, hogy ebben rá ütöttem, később be kellett vallanom magamnak, hogy az én precizitásom meg sem közelíti az övét, sőt még csak a nyomába sem érhet. A mosolygós, elülső mancsait ölelésre nyújtó panda, ami a pulcsim elejét szinte teljes egészében betöltötte, mindenesetre olyannyira a szívemhez nőtt, hogy ha tehettem volna, csaknem mindennap abban mentem volna iskolába, még akkor is, ha tudtam, hogy az iskolaköpenyem óriási bosszúságomra szinte teljes egészében eltakarja a kedvenc ruhadarabomat, hiszen a lényegen, az érzésen, mindez mit sem változtatott.

Nem tudom, hogy a katari gyermekek mennyire kedvelik a pandamedvéket, ám minden bizonnyal akadnak köztük olyanok is, akik kifejezetten. Ők olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy mostantól nem kell nekik a fotókra, vidófelvételekre meg a különféle történetekre hagyatkozniuk akkor, ha közelebbről is meg szeretnék ismerni ezeket az állatokat, ugyanis a közeledő futball-világbajnokság alkalmából az országuk két óriáspandát kapott ajándékba Kínától, így az első olyan országgá vált a Közel-Keleten, ahol óriáspandák élnek. A világsajtót bejárt hírek szerint a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a pandák a mesterséges környezet ellenére is jól érezzék magukat az új lakhelyükön, hiszen a számukra kialakított fedett komplexumban a sűrű szecsuáni őserdőt idéző ökoszisztémát hoztak létre nekik, arra is odafigyelve, hogy a pandaház amellett, hogy tökéletes klímát biztosít számukra, lehetővé tegye az állatok és a látogatók közti interakciót, ugyanakkor meg is védje őket a látogatók által keltett zajoktól. Csing Csingnek, a négyéves és 120 kilogrammos hímnek, aki a Szuhail arab nevet kapta, valamint Szi Hajnak, a hároméves és 70 kilós nősténynek, aki a Szoraja nevet viseli az arab országban, állítólag mindenben igyekeznek majd a kedvében járni, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy a nekik otthont adó vadasparkba hetente 800 kilónyi friss bambuszt szállítanak majd annak érdekében, hogy a két óriáspandának egyetlen percig se kelljen éheznie az új lakóhelyén.

Abban, hogy mindez jó-e vagy sem, ezúttal nem kívánok állást foglalni, döntse el mindenki a saját belátása szerint, az azonban különösebb jóstehetség nélkül is kijelenthető, hogy a pandamacik minden bizonnyal igen nagy népszerűségnek örvendenek majd a helybeliek, köztük elsősorban a gyermekek körében. S ki tudja, talán akadnak majd olyanok is, akik meglátják a lehetőséget ebben a történetben, és elkezdenek pandamacis pólókat meg egyéb ruhadarabokat gyártani számukra, olyanokat, amiket legalább akkora örömmel viselnek majd, mint amekkorával én viseltem egykor a nagymamám által határtalan szeretettel és odaadással kötött pandás pulóveremet.