2023. február 9., csütörtök

Előnyt élveznek a 65 év felettiek és a krónikus betegek

Az óbecsei Egészségházban a polgárok október elejétől igényelhetik a szezonális influenza elleni védőoltást. A korábbi évekhez hasonlóan a 65 év felettiek és a krónikus betegek előnyt élveznek az oltakozás során.

Dr. Biljana Jovanović, az óbecsei Egészségház általános szakorvosa elmondta, hogy 1500 adag négyértékű védőoltás érkezett az egészségügyi intézménybe, ami azt jelenti, hogy a vakcina két réteg influenza A és két réteg influenza B komponenst tartalmaz. A szakember hozzátette, hogy a vakcinát elsősorban a 65 évnél idősebb személyeknek, valamint a krónikus betegeknek javasolják, hiszen ők a legveszélyeztetettebbek, mert náluk könnyen kialakulhatnak az influenza szövődményei, de más korosztálynak is ajánlott. Dr. Jovanović megjegyezte, hogy az egyetlen ellenjavallat a tojásra és a Neomicin antibiotikumra allergiás emberekre vonatkozik.

– Mindenki más felveheti az influenza elleni védőoltást, de ajánlott, hogy azok a személyek, akik az elmúlt egy hónapban átestek a koronavírus-fertőzésen, illetve a Covid-tesztjük pozitív volt, még várjanak ennek a védőoltásnak a felvételével legalább egy hónapot a gyógyulást követően – fogalmazott a doktornő, aki hozzátette, hogy az influenza és a koronavírus elleni vakcinát akár egy napon is fel lehet venni.

– Ami a szezonális influenza elleni védőoltást illeti, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az oltott embereknél jóval alacsonyabb a szövődmények aránya, vagy szinte egyáltalán nem is alakulnak ki. Ezért is tanácsoljuk a pácienseknek, hogy vegyék fel az influenza elleni vakcinát. Amennyiben el is kapják a betegséget, könnyebben legyőzik azt, ha be vannak oltva ellene, de a leggyakrabban el sem kapják ezt a vírusos megbetegedést – mondta dr. Biljana Jovanović.

Az érdeklődők személyesen vagy telefonon időpontot egyeztethetnek választott orvosukkal, és a megbeszélt időben felvehetik az influenza elleni védőoltást. Az óbecsei egészségügyi intézmény várhatóan újabb adag vakcinát kap.