2023. február 1., szerda

Barackból lekvár, szőlőből pálinka az idén

Pálinkafőzés a törökbecsei Glavaš-ház Helytörténeti Múzeumban

Javában tart a pálinkafőzés Vajdaság-szerte, a törökbecseiek is szép számban készítenek finom házi pálinkát. A bánáti település Aracs városrészében található Glavaš-ház Helytörténeti Múzeumban minden évben főzik a pálinkát az intézmény munkatársai. Idén a nagy szárazság miatt csak szőlőpálinkát tudtak készíteni, a 150 liter cefréből mintegy negyven liter pálinka lett.

Fotó: Kancsár Izabella

Fotó: Kancsár Izabella

– Ez a pálinkafőzés azért különleges, mert a környékünkön mi vagyunk az egyetlen olyan múzeum, amelyik előállítja a saját italát az idelátogató vendégek számára. Minden évben főzzük a pálinkát barackból és szőlőből. Az idén kevés szőlő termett, és a szárazság miatt elég sok tőkénk kiszáradt, úgyhogy ezt fel kell majd újítanunk. Előzőleg volt egy hagyományos szüretünk, jöttek a helyi táncosok, ők szüreteltek, utána préseltük. Amikor nagyobb a mennyiség, akkor a parasztkocsiba vastagabb nejlont teszünk, abba beleöntjük a szőlőt, majd a lányok tapossák a gyümölcsöt. Mivel most kevesebb termett, rögtön áteresztettük a szőlődarálón, majd ment a hordóba, úgyhogy most az összesből pálinka készült. Arra számítottunk, hogy a 150 liter cefréből lesz egy 10-20 liter pálinka, nagy meglepetésünkre azonban negyven liter szőlőpálinkát főztünk le. Barack az idén nagyon kevés volt, úgyhogy szétosztottuk egymás között lekvárnak, de amikor szépen terem, akkor abból is pálinkát főzünk. Tavaly is készítettünk barackpálinkát, és tavalyelőtt is nagyon szépen termett. Van egy öreg, hatvanéves barackfánk az udvarban, az minden évben terem. Ha a többi hét-nyolc fiatal fán is szépen terem a gyümölcs, akkor pálinka lesz belőle, ha viszont nem, akkor csak lekvárnak van elegendő. 2009 óta én vagyok a múzeum gondnoka, azóta én gondozom a szőlőtőkét és a barackfákat is – mondta Kószó János, a törökbecsei Glavaš-ház Helytörténeti Múzeum gondnoka, aki hozzátette: a tervek szerint a jövőben felújítják majd az állományt. Szeretnének még egy sor szőlőtőkét felállítani, illetve még több barackát ültetni az intézmény udvarában.

– Az a tervünk, hogy egy nap saját kazánt vásároljunk a múzeum számára. Emellett nem titkolt célunk, hogy a jövőben italainkat hivatalosan, saját márkanévvel szeretnénk értékesíteni. A turisták, főleg a belgrádiak és a külföldiek nagyon szeretik a finom házi pálinkát – fogalmazott a múzeum gondnoka.