2024. április 20., szombat

Csaknem 22 millió dináros össztámogatás

A tartományi oktatási titkárság támogatásának köszönhetően számos beruházás valósult meg Óbecse község iskoláiban

Óbecse községben a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az elmúlt három évben megközelítőleg 22 millió dinárt ruházott be – közölte Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, aki tegnap megtekintette a titkárság által támogatott munkálatokat a péterrévei Samu Mihály Általános Iskolában, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolában, valamint az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában.

– 2020 óta az iskolafelújításoknál a legnagyobb hangsúlyt a mosdók felújítására fektettük, mivel a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt úgy láttuk, hogy a higiénia nem kielégítő. Megközelítőleg 550 iskolánk van a tartomány területén, és ezeknek az intézményeknek különféle igényeik vannak a tetőszerkezettől kezdve a nyílászárók cseréjén keresztül egészen a sportpályák felújításáig. Próbálunk minél jobban igazodni ezekhez az igényekhez, de sajnos az anyagi keret korlátot állít, és ezért tartom fontosnak, hogy az iskolák a pályázatok benyújtásánál a munkálatokat minél több részre osztják fel, és így ha nem is egyszerre, de egyes munkálatokat támogatni tudunk. Remélem, hogy a jövőben is tudjuk folytatni a befektetéseket. Itt elsősorban az iskolaépületek rekonstrukciójára gondolok, de úgyszintén ebben az évben olyan pályázatot is hirdettünk, amely eszközbeszerzésre vonatkozott. A jövőben is azon leszünk, hogy ezeket az eszközöket biztosítani tudjuk, és hogy a pályázatokat kiírjuk – fogalmazott Szakállas Zsolt.

Az illetékes titkárság 4 millió 600 ezer dináros támogatásának köszönhetően felújították az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola egyik épületének tetőszerkezetét.

– Évek óta szerettük volna rekonstruálni iskolánk tetőszerkezetét, mivel pár helyen beázott. A tartományi oktatási titkárság pályázatán áprilisban nyertünk. A munkálatokat a gyermekek biztonsága érdekében július közepén kezdtük meg, szeptember elsejéig be is fejeztük, a bádogos munkák azonban október elsejéig eltartottak. Emellett a nyár folyamán megkaptuk a titkárság 250 ezer dináros támogatását is, amelynek köszönhetően új felszerelések kerülnek az iskolában működő napközibe. Az új napközit várhatóan december elsején adjuk át rendeltetésének – mondta Tufegdžić Mónika, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola igazgatónője.

A helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában a nyári szünidő ideje alatt felújították az intézmény egyik régi épületét, és egy új, korszerű tantermet alakítottak ki a tartományi oktatási titkárság 2 millió 800 ezer dináros támogatásának köszönhetően.

– A múlt hónapban avattuk fel, és a gyerekek már alkotnak ebben a művészteremben. Itt egy régi, rossz állapotban lévő tanterem volt. Itt működött régen az I. Mátyás király Iskola, amely az első magyar tanítási intézmény volt Alsóvároson. Mi egy művészkuckót álmodtunk meg, ebben a tanteremben kapott helyett a képzőművészet, a zeneművészet és iskolánk nyomdája is. Emellett a titkárság 100 ezer dináros támogatásának köszönhetően egy új okostáblával gazdagodott intézményünk. Ettől az évtől kezdve a minisztérium által ajánlott programban is részt veszünk, választható tantárgyként bevezettük a vállalkozást és a pénzügyi jártasságot a felsőbb osztályokban. Ez nagy kihívás számunkra is, a helyi Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola diákjaival együttműködve járjuk ezt az utat – nyilatkozott Potrebić Tőzsér Gabriella, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője.

A péterrévei Samu Mihály Általános Iskola a titkárság pályázatán 250 ezer dinárt kapott eszközbeszerzésre, valamint megközelítőleg 650 ezer dinárt meszelésre.