2024. március 28., csütörtök

Az a dolgunk, hogy egymásból kiszeressük a jót!

Böjte Csaba Martonoson a fatimai ünnepségen szólt a hívekhez

Megsokszorozódott Martonos létszáma vasárnap, amikor a falu egyik legnagyobb ünnepét tartották. A fatimai jelenésre emlékező szentmisét és az azt követő körmenetet mindig hatalmas érdeklődés övezi, és ez az idén sem volt másképp. Annál is inkább különleges volt az idei ünnepség, mert a dévai ferences testvér, Böjte Csaba celebrálta a szentmisét. A méltán népszerű egyházi személyiség még inkább emelte az ünnep fényét.

„A fatimai jelenések – számszerűen hat – 1917-ben történtek a portugáliai Fátima kisváros közelében. A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint a Szűzanya valóban megjelent a három pásztorgyereknek. A hatodik jelenés, a napcsoda, 1917. október 13-án történt, és a becslésektől függően 30–70 000 ember látta.” (Wikipédia) Erre emlékeztek Martonoson is, és a Szűzanyát ünnepelték a faluba érkező zarándokok. Savelin Zoltán martonosi plébános fáradhatatlanul szervezi meg minden évben ezt az ünnepséget, és amellett, hogy buszok és autók tömege jelenik meg a faluban, áthatja azt a közösség jóakaratra törekvő szelleme.

Savelin atya idén Böjte Csabát hívta meg, hogy tegye még ünnepélyesebbé a falu nagy eseményét. A díszvendég mellett még a közelebbi és távolabbi környék papjai is mind ott voltak, így egy igazán különleges szentmise résztvevői lehettek a hívek. Természetesen a délvidéki magyar politikum és a községi vezetőség is megtisztelte jelenlétével a martonosi fatimai ünnepséget, melynek fő közvetítenivalója a Szűzanya tisztelete, a hitünk megtartása és annak erősítése. A szentmise végén, mire besötétedett, a körmenet megindult a templom körül, ahol a gyertyákkal kísért Szűzanya-szobrot vitték körbe, tiszteletet és hálát adva annak jóságáért. A hívők közösségi élményt szerezve, az ott lévő Böjte atya szavaival élve Szűz Mária nagy lelkét nemcsak csodálták, hanem meg is élték. A dévai ferences testvér többek között azt is hangsúlyozta, ami az októberi és egy egész életre szóló intelem lehet: Az a dolgunk, hogy egymásból kiszeressük a jót!