Nem kell egyedül lenned a világban, ott van a testvéred, tartja a mondás. Igazán helytálló ez a bölcsesség, a testvérek jól tudják, milyen is ez. Nemcsak a vér köt össze benneteket, hanem egy leírhatatlan, megmagyarázhatatlan érzés is. Egy kapocs, amit nagyon nehéz szétszakítani. Általában az emberek sokkal könnyebben konfliktusba kerülnek a testvérükkel, viszont hamarabb is kitűzik a megbocsátás fehér zászlaját egy-egy vita után. Sajnos előfordulnak olyan esetek is, amikor mindkét fél annyira ragaszkodik a saját igazához, hogy inkább engedik az őket összekötő kapcsot kettétörni. Ezután a kapcsolat óriásit fordulhat, testvérből szinte ellenség válik, és minden egyes szóváltás sértegetéssé fajul. A vér köteléke lassan elmosódik és a durva szavak okozta sebek lassan gyógyulnak be, van, hogy soha. Nem véletlen mondják, hogy a szavaknak súlya van, ez hatványozottan igaz a családon belül. Egy testvéri kapcsolatért ugyanúgy tenni kell, mint egy házasságért. Küzdeni és harcolni kell, hogy fennmaradjon, néha pedig óriási kompromisszum-készséget igényel. Azok se csüggedjenek, akiket nem áldott meg az ég testvérrel, hiszen fogadott testvért bárki választhat magának, és hasonlóan erős kapcsolat építhető fel.
Amikor a testvéremre gondolok, mindig a nyugalom és a biztonság érzése járja át a testem, hisz tudom, hogy bármit elmondhatok neki, megoszthatom vele az örömöm vagy akár a bánatom is. Úgy hozta az élet, hogy én lettem a kisöcsi, aki jóval kisebb a nagyobb és okosabb nővérénél. Tizenkét év van közöttünk, ami egyrészt nagyon jó, másrészt viszont egy pici űrt hagyott a kamaszkoromban. A korkülönbségünkből fakadóan szinte soha nem jártunk együtt szórakozni, nem vigyáztunk egymásra a városban, keveset töltöttünk hasonló társaságban, ami számomra egy kicsit szívfájdító. Ettől függetlenül a nővérem igyekezett mindig bevonni az ő kikapcsolódásaiba. Nyaranta a Tisza-parton táboroztak, csónakáztak, ahová mindig húzott magával, hogy az ő kisöccse is megtapasztalja azt, amit ő már többször átélt. Huszonkét év telt el azóta a bizonyos nyári csónakázás óta, de a mai napig kristálytisztán látom magam előtt a Tisza fodros vizét a csónakból, valamint a testvérem büszke mosolyát, amint engem néz a csónaknak nevezett lélekvesztő túlsó feléből. A szép emlékek az idő múlásával sem fakulnak meg. Az elmúlt évek során a nővérem próbált belőlem rendes embert faragni és az élet helyes irányába terelni, ami, mondhatni, sikerült is neki, kisebb-nagyobb sikerrel. Az elmúlt tíz esztendőt azzal töltöttem, hogy munkahelyről munkahelyre ugrottam, mintha valami kitüntetés járna azért, ha az ember minél több helyen fordul meg. Ráfogtam a körülményekre, a főnökökre, és persze mindig arról szólt az esti mese, hogy nem az én hibámból álltam tovább. Az élet úgy hozta, hogy nagyjából három évvel ezelőtt egy munkaadóhoz kerültünk a nővéremmel. Mondanom sem kell, az ő javaslatára vágtam bele a munkába. Végül a cégen belül más pozícióba kerültem és a testvérem lett a közvetlen főnököm. Úgy látszik, a sors fintora, hogy ezután ő mondja meg, mit és hogyan csináljak. Az elmúlt egy évben vigyázó tekintete és gondoskodása alatt fejlődtem azzá, aki ma vagyok, és ezért mindig hálás leszek neki. Sokan azt mondják, milyen jó, hogy a testvéred a felettesed. Ez egyrészt igaz, másrészt pedig nem, röviden kifejtem miért. Amikor megcsörren a telefonom és látom, hogy ő hív, akkor rögtön két gondolat fut át az agyamon. Hogy most a nővéremként keres és arra kér majd, hogy töltsünk együtt egy kis időt, vagy pedig mint a főnököm, és elküld szombat hajnalban valami jó kis melóra. Hirtelen elkap az ideg, gondolatok százai cikáznak át az agyamon egyszerre. Néha legszívesebben csak megfordítanám a telefont és hagynám lecsörögni, de hát az élet nem kívánságműsor. Rengeteget segített már, amit én próbálok viszonozni, például azzal, hogy vigyázok az unokahúgaimra, vagy segítek behordani a fát stb. A mi viszonyunk sem felhőtlen, megesnek viták és összezördülések, de úgy érzem, mindketten igyekszünk ápolni a kapcsolatunkat. Szerencsére mindent meg tudunk beszélni, és tudom, hogy számíthatok rá, ahogy ő is rám, amikor csak kell.
Önnek milyen a kapcsolata a testvérével?
Kiváló, hiszen mindenben számíthatunk egymásra – 48%
Mindig is a rivalizálás jellemezte a kapcsolatunkat – 2%
Felszínes, sohasem jöttünk ki igazán jól egymással – 9%
Eléggé rossz, mert nagyon eltérően látjuk a világot – 2%
Már évek óta nem tartjuk egymással a kapcsolatot – 17%
Nekem sajnos nincs testvérem – 22%
