2024. április 20., szombat

FRISSÍTETT – Lakott területre zuhant egy orosz harci repülőgép Oroszországban – VIDEÓ

Lezuhant egy Szu-34-es orosz vadászbombázó hétfőn a dél-oroszországi Jejszk városában egy lakóépület udvarára – közölte a moszkvai védelmi minisztérium.

„2022. október 17-én emelkedés közben szerencsétlenséget szenvedett a déli katonai körzet légitámaszpontjáról gyakorlórepülésre induló Szu-34-es gép" – ismertette a tárca.

A minisztérium szerint a repülőgép Jejszk városközpontjában zuhant le, üzemanyaga pedig kigyulladt.

A TASZSZ orosz hírügynökség saját forrásaira hivatkozva úgy tudja, hogy a harci repülőgép egyik hajtóműve kapott lángra felszállás közben. A gép két pilótája sikeresen katapultált, túlélték a szerencsétlenséget.

Veniamin Kondratyev, Krasznodar megye kormányzója a mentőszolgálatok előzetes információra hivatkozva Telegram üzenetküldő szolgáltatáson közölte, hogy a 9 emeletes panelház több emeletére is átcsapott a tűz, s 17 lakásban keletkeztek károk.

A regionális műveleti stáb legfrissebb közlése szerint négyre emelkedett a halálos áldozatok, és huszonötre a sérültek száma. A katasztrófavédelmi hatóság korábban két halottról és tizenöt sérültről számolt be. Az egységes ügyeleti diszpécserszolgálat közölte, hogy az épület egyik lépcsőházának mind a kilenc emelete lángokban állt, de a tüzet időközben eloltották, most pedig a mentőegységek sorra járják az emeleteket. Az diszpécserszolgálat szerint házomlás veszélye nem áll fenn. Mintegy száz lakót evakuáltak, az embereket panziókban helyezték el.

Anna Minykova, a Krasznodar megye kormányzó-helyettese szerint tíz embert kórházba szállítottak, közülük nyolcan - hét felnőtt és egy gyerek - súlyos állapotban vannak.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy a lángok megfékezésére több mint 410 tűzoltót és 105 technikai eszközt vetettek be. Alekszandr Kurenkov tárcavezető is a helyszínre indult.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a katonai szakértők bevonásával indult vizsgálat az ügyben. Jejszk az Ukrajnát Oroszországtól elválasztó Azovi-tenger partján fekszik.